Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Árokba sodródott és megsérült egy motoros a 3-as úton Gödöllőnél péntek délután. A főút érintett szakaszát Budapest felé lezárták, torlódásra lehet számítani – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóreferense az MTI-vel.
Pokrócos György tájékoztatása szerint a motoros az M0-ás körgyűrű M31-es felvezetőjéhez közeledve, elvesztette uralmát járműve felett, és az árokba sodródott. Mentőhelikoptert indítottak érte. Az út érintett szakaszát Budapest felé lezárták, a nagyobb torlódás elkerülése érdekében a rendőrség azt javasolja, hogy az arra közlekedők Gödöllő felé kerüljenek.