Nem várták meg, hogy bemelegedjen az ellenfél
Közép-európai Liga (MEVZA), 14. forduló:TEVA-Gödöllői RC – Askö Büroleben Linz STEG (osztrák) 3-0 (15, 15, 26) Gödöllő: Kriegel É. – Molnár-Németh Zs. – Hackl – Merkószki – Szakmáry – Széles. Cserék: Lékó (liberó), Lutter, Kriegel Zs.
A szlovén Kamnik mellett a második számú osztrák egységnek számító Linz volt az a csapat, amely ellen győzedelmeskedett a gödöllői formáció a két társulat drámai fordulattal tarkított ausztriai összecsapásán. Ebből kiindulva, hazai környezetben városunk hatosának állt a zászló. Ráadásul, egy gödöllői siker gyakorlatilag a 7. hely bebiztosítását jelentette.
A vendégek 40 perccel, a szlovák játékvezetők pedig fél órával a hivatalos kezdési idő előtt estek be a csarnokba, ám a lemaradást sikerült behozni, így a labda időben útjára indult. A Linz csonka kerettel, mindössze nyolc játékossal szállt harcba.
A nyitó szettben a gödöllőiek alaposan nekiestek riválisuknak. Folyamatosan dagadó előnyüket főként hatékony, nehezen kezelhető vagy ász értékű szerváiknak köszönhették. No, meg annak, hogy az erősen tartalékos összeállításban küszködő osztrákokra – a végjáték perceit leszámítva – olyan nyomást helyeztek, amivel rendre hibára kényszerítették ellenfelüket.
Meglepetés lett volna a gödöllői villámrajt láttán, ha a játék képe fordulatot vesz a folytatásban. Szerencsére, ettől nem kellett tartani, hiszen városunk csapata a második felvonásban is ura volt a helyzetnek. A lelkesedésükért dicsérhető vendégeknek nem adatott meg, hogy a vezetést magukhoz ragadva, kezdeményezővé váljanak. Az állandó hátrány és az ebből adódó pontszerzési kényszer felőrölte erejüket, ezáltal a TEVA-különítmény egy játszmára került a végső diadaltól.
Arról, hogy a lelátón ülők bosszantó izgalmakat is átéljenek, a harmadik játékrészben gondoskodtak a hazaiak, akik a megnyugtató kezdés után (4-1), jó néhányszor képtelenek voltak túljárni a sáncmunkában jelentősen feljavult linziek eszén (6-11). Ludvig mester törhette a fejét, hogy felrázza játékosait. A gödöllői tréner intelmeit megfogadták a lányok, és 17-nél egyenlővé tették az állást. Ezzel azonban nem volt vége a csatának. A vizitálók háromszor jutottak el a szettlabdáig, de egyszer sem éltek a szépítési lehetőséggel. A kiválóan összpontosító gödöllőiek azonban igen, és a második meccspont után indulhatott az örömtánc.
Ludvig Zsolt úgy értékelte a találkozón történteket, hogy mivel a Linz nehezen melegedett bele a küzdelembe, csak a meccs végére alakult ki rangadó-hangulat. A győzelem azonban így is értékes, aminek nagyon örült a házigazdák edzője.
Tizennégy mérkőzés alapján a TEVA-Gödöllői RC együttese 12 ponttal, 16-32-es szett- és 956-1.066-os pontaránnyal a 7. helyen áll a MEVZA-liga kilenc csapatot számláló mezőnyében. Következik: TEVA-Gödöllői RC – Doprastav Bratislava (szlovák) január 30., szerda 18 óra, egyetemi sportcsarnok.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|