Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
December 17-én, a késő délutáni órákban rendezte meg hagyományos évzáró ünnepségét a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága a budapesti Vármegyeháza dísztermében. Az eseményen számos elismerést adtak át.
Az aktív focistáknak, fiataloknak és felnőtteknek, valamint a labdarúgásban dolgozó sportvezetőknek egyaránt kijutott a díjazásból. A jutalmazottak körében városunkból Hanzl József volt érintett, aki – további hét személy társaságában – az 1997-ben alapított „Pest megye labdarúgásáért” elnevezésű kitüntetést és díszoklevelet érdemelte ki munkássága elismeréseként.
Aki figyelemmel követi a gödöllői fociéletet, pontosan tudja, hogy Hanzl József az elmúlt bő két évtizedben szinte éjt nappallá téve dolgozik technikai vezetőként a helyi labdarúgókért. Nem túlzás: hóban, fagyban, sárban és rekkenő hőségben. Megbízhatóan, mindenki megelégedésére, magas színvonalon.
Hanzl József a gödöllői labdarúgó klubban végzett tevékenységéért korábban már részesült helyi elismerésben. A Táncsics Mihály úti sportcentrum átadásakor vett át díjat a polgármestertől, illetőleg idén februárban a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai neki ítélték oda a Gödöllő Sportjáért kitüntető címet.