A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Miután tegnap este mintegy száz, az Elég volt! szavakat skandáló fiatal a gödöllői városháza elé vonult, felhívást tett közzé a Szent István Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, amiben közös tiltakozásra szólított fel a kormány december 5-i ülésén elfogadott államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok ellen.
A Szent István Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata megalapozatlannak és ésszerűtlennek tartja a kormány döntését, ami negatívan érinti az ifjúság azon részét, akik jelenleg hallgatók, illetve akik a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatásban kívánják folytatni.
Értelmetlennek tartják az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámok ilyen drasztikus csökkentését, amivel a jelen értelmiségének utánpótlását, a jövő értelmiségének fejlődését gátolják meg.
A Szent István Egyetemi Hallgatói Önkormányzata – jogosítványával élve – ellenáll és megvédi az érdekképviseletébe és azon kívülre tartozókat, mind a jelenlegi, mind a jövőbeli hallgatókat, illetve az oktatókat és a dolgozókat!
A szervezet gödöllői illetékesei kérnek mindenkit, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz, és minél többen legyenek ott december 12-én, szerdán 17 órakor a B-kollégium előtt.