Nyomoznak szórólap-ügyben
2010. november 18. Emlékezetes, hogy lakossági bejelentés alapján mintegy 13 ezer darab, „Támogatjuk a toleranciát és a másság tiszteletét Gödöllőn!” című szórólapot foglaltak le a közterület-felügyelők szeptember 30-án, a déli órákban, a városközpontban. Az állítólag nemrég alakult „Gödöllői Melegek Társasága és a Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Kulturális és Szabadidős Egyesület” által jegyzett propaganda-anyag készítői – az önkormányzati választás kampányának hajrájában – nyíltan kiálltak a polgármesteri székéért harcoló Gémesi György mellett, mondván: a városvezető az utóbbi években nagyon sokat tett a melegek fokozottabb megbecsüléséért.Az igazoltatás során készült képfelvételen többször is elhangzott, hogy a megbízás – 2 forintos terjesztési darabárért – a Fidesztől érkezett, ám konkrét nevet nem említettek a lekapcsolt fiatalok. A történtek hatására Gémesi – mielőtt az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt sugallta, hogy a Fidesz áll a becsületébe gázoló szórólap terjesztésének hátterében – feljelentést tett a rendőrségen, és panasszal élt a helyi választási bizottságnál is, illetőleg kilátásba helyezte, hogy bírósághoz fordul kártérítésért. A Fidesz ellen kezdeményezett jogorvoslatában méltóságának és személyiségi jogainak megsértésére hivatkozott, illetve sajnálatát fejezte ki, hogy ezzel az esettel soha nem látott mélységbe süllyesztették a választási kampányt Gödöllőn.
A történtekre reagálva, a Fidesz Gödöllői Szervezete szeptember 30-án, az esti órákban, közleményben tudatta: „A mai napon dr. Gémesi György, egy a személyét érintő szórólappal összefüggésben valótlanságokat állított a Fidesszel kapcsolatosan, ezért a Fidesz Gödöllői Szervezete rágalmazás miatt feljelenti dr. Gémesi Györgyöt.”
Egy nappal később a Fidesz Gödöllői Szervezetének választási honlapján az alábbi tartalmú sorok jelentek meg az időközben országosan is elhíresült esettel kapcsolatosan: A tegnapi napon Gémesi György egy szórólappal kapcsolatosan minden alapot nélkülözően ismételten megrágalmazta a Fideszt. Elítélendő az olyan kampány, amely egy politikust személyes ügyével támad, és nem szakmai-városvezetési ügyekkel foglalkozik. A Fidesznek azonban semmi köze nincs az ügyhöz. A történet valóságtartalmának kiderítése a rendőrség dolga. Gémesi György állítása, mely szerint a Fidesznek köze van az ügyhöz, kimeríti a rágalmazás fogalmát, ezért a mai napon a Fidesz a szükséges jogi lépéseket megteszi.
A történtek óta több mint egy hónap telt el, és kézzelfogható előrelépés – egyelőre – nincs az ügyben. Hírportálunk munkatársa a napokban úgy értesült: a Gödöllői Rendőrkapitányságon – Gémesi feljelentése alapján – becsületsértés megalapozott gyanúja miatt még folyik a nyomozás, ami azt jelenti, hogy sorra hallgatják ki a gyanúsítottakat és a tanúkat. A rendőrség célja az, hogy mielőbb lezárja az ügyet, ami hamarosan megtörténhet. A Fidesz feljelentésével a helyi kapitányság nem foglalkozik, mivel a Fidesz gödöllői képviselői által rágalmazásnak minősített Gémesi-kijelentés országos médiumban hangzott el. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a gödöllői rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi körébe utalta.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|