Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Lejárt lemez a semmiből… 2018-07-23 08:05:07 Az LMP nem érti, hogy miért most mondott fel Gémesi György egy, a választás napján lezárult együttműködést
Átvette megbízólevelét Vécsey László 2018-04-24 10:21:53 A gödöllői központú körzet parlamenti képviselője hiszi, hogy megválasztásával azok is nyertek, akik nem rá szavaztak
Ki lehet a gödöllői központú körzet befutója? 2018-04-08 18:28:41 Ujvári Miklós politológus vállalkozott arra, hogy a 17 órás részvételi adatok alapján elemezze a várható helyzetet
A választás vasárnapja Gödöllőn 2018-04-08 07:16:53 Reggel 6 órától este 7 óráig lehet voksolni a város 28 szavazókörében. Cikkünk folyamatosan frissül!
Traffipax-mentes húsvét várható Gödöllőn 2018-03-31 20:00:13 Mi több, a választás napjára sem terveznek sebességmérést a város útjain. Áprilisban 9 napon készülhetnek „értékes” felvételek