Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Henkei Viktória: Gémesi kioktató stílusa megerősített elhatározásomban

2019-06-10 16:14:04

Az már hónapokkal korábban eldőlt, hogy idén megépül egy sajátos, nyújtott, középszigetes és a nagyobb gépjárművekkel átjárható körforgalom a Szőlő-Szent János-Röges utcák találkozásánál. A nettó áron számolva csaknem nettó 51,2 millió forintos beruházás kivitelezője a helyi önkormányzat által alapított VÜSZI Kft., amelynek ügyvezető igazgatója – a szerződésben foglaltak szerint – augusztus 31-ig vállalta teljesíteni az ide kattintva elérhető műszaki tartalommal megrendelt feladatot. A munkálatok megkezdése előtt, június 5-én lakossági főrumot tartottak a fejlesztés részleteiről, amin részt vett dr. Henkei Viktória is, akiről már jó ideje tudható, hogy az őszi önkormányzati választáson független jelöltként kandidál a polgármesteri tisztségre Gödöllőn.

Mivel Henkei Viktória közéleti szerepvállalásra készül, kaptunk az alkalmon, hogy megkérdezzük: akár mint laikus érdeklődő, akár mint voksokat váró polgármester-jelölt, mit tapasztalt a lakossági fórumon?

- Az első, ami szembetűnő volt, hogy állítólag 2 ezer embernek juttattak el meghívást, de a fórumon csupán mintegy 35 fő jelent meg. Többek között megtudtuk, hogy a munkálatok június 11-én indulnak, amikor a DMRV saját költségén kicseréli a vízvezetéket egy 60 méteres szakaszon.
Ami a lezárásokat illeti, ez a Szent János és a Röges utcák Szőlő utca felé eső részét érinti. A körforgalom középső, Szőlő utca síkjával párhuzamosan elhelyezkedő részét 4 méter szélesre tervezik, ami nehezen képzelhető el a hely hiánya miatt, de a kivitelező cég – építkezés ideje alatt reggeltől estig mindenki rendelkezésére álló – vezetőjének elmondása szerint nem bontanak le semmit. A gyalogosforgalom az építkezés ideje alatt szabad lesz minden irányban. A szakasz új közvilágítást és négy darab zebrát kap, közlekedési lámpa viszont nem lesz - fogalmazott Henkei Viktória.

- Feltételezhető, hogy a környéken lakók tettek fel kérdéseket. Összefoglalná a legfontosabb felvetéseket?
- Polgármester úr 100 millió forintos beruházásról beszélt, és elmondta, hogy ezen a szakaszon naponta 6-8 ezer gépjármű hajt át. Azt is hozzátette, hogy nincs más alternatíva a csomópont közlekedési helyzetének megoldására, mint a körforgalom.
A Röges utcából érkező felháborodott lakók számon kérték a polgármestert, hogy mivel szeretné megoldani az utcára nehezedő nyomást. A válasz az volt, hogy egy fekvőrendőr 4 millió forint lenne, de állítólag senki nem akar ilyet a háza elé, továbbá közölte, hogy nem jut dűlőre az ott élő lakosokkal ez ügyben. Ráadásul, a Röges utca gyűjtő út, így a korlátozások kivitelezése lehetetlen. Hadd tegyem hozzá: ez, ebben a formában ellentmondásos, de így hárít az, aki igazából nem szeretné a megoldást egy összekötő út megépítésével, ami persze kisajátításokkal és pénzzel jár. Jegyző úr közbevetette, hogy eddig nem született szerződés a telektulajdonosokkal.
A Surin utcából érkezők kérték a fokozott ellenőrzést, hiszen a forgalom nagy valószínűséggel arra fog átcsoportosulni. A magam részéről megkérdeztem, hogy a Lumniczer utcát is ellenőrzik-e, hiszen szinte naponta találkozom szembejövő gépjárművel. Nem elképzelhetetlen, hogy az építkezés idején a Szent Jánosból sokan így fogják levágni a hatalmas kerülőt. Gémesi úr válaszában kioktatóan közölte, ha ilyet látok, fotózzam le és jelentsem fel a rendőrségen. Ő ugyanis több ízben is ezt tette a Testvérvárosok útján szabálytalanul parkolókkal.

- Ha már a kioktató hangnemnél tartunk, úgy értesültünk, hogy a körzet képviselője, dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester asszony sem maradt adós. Mi történt?
- Csupán annyi, hogy egy felszólalásra reagálva, alpolgármester asszony erélyes hangon kioktatta a kérdezőt, mondván: mindenki tegye le a gépjárművét, mutasson példát és járjon kerékpárral. Az iskolások is! Szegény felszólaló jelezte, hogy heti egyszer veszi igénybe az autóját. Az ideológia jó, csak ez kivitelezhetetlen, hiszen se nem az Alföldön, se nem egy kilométeres körben élünk a központhoz képest.

- Összegezve a dolgokat, milyen benyomással távozott a fórumról?
- Alapvetően az a kérdés motoszkált a fejemben: tűzoltás, kampányfogás, vagy valódi problémamegoldás kerül városunknak 100 millió forintjába? A kioktató stílus a polgármesteri hivatal jelenlévő dolgozóival és a lakossággal szemben pedig megerősítette polgármester-jelöltséggel kapcsolatos elhatározásomat. Rövidesen bemutatom azt a programot, ami arról szól, hogy Gödöllőnek valójában mire van szüksége.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online