Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Családi programok 2019-ben, a gödöllői kastélyban 2019-01-18 11:29:14 Elő a naptárakat! Ezeken a hétvégi napokon feltétlenül érdemes lesz ellátogatni a történelmi falak közé. Ibolya-nappal indul a kavalkád-szezon
Családi programok a vácrátóti botanikus kertben 2014-03-21 09:47:44 A Gödöllőhöz közeli természeti szépség is megcsodálható az Új módszerekkel a zöld jövőért elnevezésű kezdeményezés keretében
Rekord árbevételt remélnek a kastélyban 2012-11-15 11:35:04 Kiiktathatják az „elfáradt” családi programokat, törvény gátolja a befektetők bevonását a szállodaépítésbe. 2014 előtt nem várható komoly fejlesztés