Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Elfogadta a piát, majd kirabolta ivótársát 2016-09-17 11:01:27 Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a gödöllői rendőrök a kerepesi gyanúsított ellen
Alig szabadult az őrizetből, újra lopáson érték 2016-05-13 10:10:01 A gödöllői rendőrök néhány nap leforgása alatt kétszer is lekapcsolták az 53 éves gyanúsítottat, akivel szemben bíróság elé állítási javaslattal éltek
Feladta magát a vendéglátóhelyi zsaroló 2015-04-20 13:03:26 A gödöllői kapitányság aszódi munkatársai vették őrizetbe a 30 éves bagi férfit, akit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett
Gödöllői társasház pincéjében raboltak 2015-04-13 08:33:00 Az illetékes bíróság egy 31 éves férfit helyezett előzetes letartóztatásba, aki a gyanú szerint bántalmazta a sértettet
Mit ér a közérdekű kérdés válasz nélkül? 2014-09-24 18:01:12 Bíróságon keresi igazát a fogyasztóvédelmi hatóság jogerős közigazgatási határozata ellen a Zöld Híd Régió Kft. Október 14-ére tűzték ki a tárgyalást
Kilenc év börtön négy ember haláláért 2014-09-11 10:23:55 Másodfokon súlyosbították a Gödöllői Járásbíróság által a szlovák milliomosnőre, Eva Rezešovára kirótt büntetést
Ítélkezési- és igazgatási szünet Gödöllőn 2014-07-15 09:53:19 A járásbíróságon egy hónapig nem lesz tárgyalás, a polgármesteri hivatal két hétig „pihen”, és bezár a könyvtár is
Beismerte tettét a bíróságon M. Judit gyilkosa 2013-11-12 14:23:55 S. Márk úgy fogalmazott: a kábítószer hatása alatt elkövetett bűncselekmények egyes részleteit fel tudja idézni, de a szúrásokat nem
Kezdődik a gödöllői hölgy gyilkosának pere 2013-11-04 12:33:52 A szörnyű bűncselekmény vádlottja, S. Márk november 12-én a Budapest Környéki Törvényszéken áll bíróság elé
Bíróságon folytatódhat az üléstermi csetepaté 2013-10-30 17:24:34 Gémesi György Vörös István ellen készül perre, a Fideszes városatya pedig a polgármestert citálná az ítélethozó testület elé
Indul Rezešová büntetőpere, de nem Gödöllőn 2013-08-26 15:14:49 Az ügyben a helyi járásbíróság jár el, azonban a tárgyalás-sorozatot a Budapest Környéki Törvényszék fővárosi épületében tartják meg
Válóperben érveltek a középiskolás diákok 2013-03-08 17:38:07 Tizenéves fiatalok konzultáltak büntető és polgári bírókkal az igazságszolgáltatás alapvető fogalmairól a Gödöllői Járásbíróságon