FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Átadták a vörössalak-színű alsóparki futókört 2020-06-09 17:00:34 A fele-fele arányban állami és önkormányzati finanszírozásban megvalósult mintegy 60 millió forintos beruházás jól szolgálhatja a gödöllőiek sportolását, egészségét
Séta a cukorbetegekért: Botra fel Gödöllőn is! 2019-05-15 08:38:20 Városunkban május 18-én, szombaton 14 órától az alsóparki Világfa-futókörnél várják az egészségmegóvó esemény iránt érdeklődőket
Másfél évtizede köszöntött be az uniós korszak 2019-05-01 11:08:57 Gödöllőn az időközben ledózerolt Városháza előtti tér és az Alsópark jelentette a csatlakozási ünnep kiemelt helyszíneit
Gödöllőn is lesz Botra fel séta a cukorbetegekért 2018-05-04 17:20:23 Városunkban május 12-én, szombaton 14 órától az alsóparki Világfa-futókörnél várják az egészségmegóvó esemény iránt érdeklődőket