Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: nem tudott előrébb lépni, bronzérmes lett a gödöllői tizenegy

2023-05-27 19:32:00

A 2022/2023-as bajnoki szezon utolsó fordulója előtt úgy állt a helyzet, hogy a tavalyi bajnok és újdonsült Pest vármegyei kupagyőztes Gödöllői SK együttese biztos bronzérmes, de – amennyiben úgy alakulnak a dolgok, nevezetesen: ha nyer a Biatorbágy ellen és a Dunaharaszti elvérzik Pilisen – megkaparinthatja az ezüstérmet. Mi több, a második hellyel azt is eléri Győri Zoltán legénysége, hogy osztályozót játsszon az NB III-as tagságért.

Ebben a kiélezett helyzetben az első rendű feladat a három bajnoki pontot érő gödöllői győzelem megvalósítása volt, hogy a pozíciójavításban egyáltalán reménykedni lehessen. Jól is alakultak a dolgok, hiszen a 9. percben Reznek Donát egy szabadrúgást úgy hajtott végre, hogy a játékszer a biatorbágyi kapu jobb oldalában landolt. A haza öröm azonban nem tartott túlságosan sokáig, mert a 14. percben a vendégek Tóth Richárd jóvoltából egyenlítettek.

A második félidő annak tudatában indult a Táncsics Mihály úti sporttelepen, hogy a Pilisen az első 45 perc után 1-0 arányban vezető Dunaharaszti jelentős lépéselőnyben volt az ezüstéremért (és egyben az NB III-as osztályozóért) zajló harcban.
Ettől függetlenül a gödöllői tizenegy becsülettel küzdött azért, hogy győzelemmel búcsúzzon közönségétől: a 64. percben Reznek Donát ismét szabadrúgásból bizonyult eredményesnek, majd a 76. percben Mertse Ábel növelte a házigazdák előnyét. S hogy a vendéglátók ügyeletes gólzsákja, Koziorowski Richárd se maradjon ki a „jóból”, a 81. percben addig ügyeskedett, míg a vizitálók kapujába jutatta a bőrgolyót. A rendes játékidő letelte után nem sokkal – Hajagos Márk találatával – még szépíteni tudott a Biatorbágy, ám ez már nem veszélyeztette a megérdemelt gödöllői diadalt.
A Dunaharaszti végül 1-1 arányú döntetlent játszott, és megőrizte 2. helyét a táblázaton…

Külön öröm a Gödöllői SK háza táján, hogy Kozirorowski Richárd 23 góljával – a vecsési Fekete Róberttel társbérletben – megszerezte a Pest vármegyei I. osztályú bajnokság 2022/2023-as évadának gólkirályi címét.

Pest vármegyei I. osztályú bajnokság, 30. forduló:                                                                         
Gödöllői SK – Viadukt SE-Biatorbágy 4-2 (1-1)
Gödöllői gólszerzők: Reznek Donát (2), Mertse Ábel, Koziorowski Richárd.
A Gödöllői SK csapata 59 ponttal, 69-23-as gólkülönbséggel a tabella 3. helyén végzett a Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban, és csak abban az esetben készülhet a június első-, illetve második hétvégéjén az NB III-as tagság megszerzésért lezajló osztályozóra, ha erről a jogáról az ezüstérmes Dunaharaszti lemond.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online