Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Barta László: a gödöllői röplabdázás jövője érdekében az ajtóm a polgármester úr előtt is nyitva áll

2022-10-04 10:26:59

A versenysportot űző egyén vagy csapat sikerességéhez legalább két alapvetés szükséges: képesség (tehetség), illetve tárgyi feltételek. Amennyiben valamelyik hiányzik és/vagy nem kellő mértékben áll rendelkezésre, annak előbb-utóbb az eredményesség látja a kárát. Mindez különösen bosszantó – egyben elgondolkodtató – lehet, ha olyan sportágról van szó, ami 2000 és 2018 között az országos elitbe tartozott, magyar bajnoki- és kupaérmekkel öregbítette Gödöllő nevét az országban és nemzetközi porondon egyaránt. A női röplabdasport helyi tündöklését követően az utóbbi években a hanyatlás jelei körvonalazódtak. Tegyük hozzá: nem a tehetséges lányok és az edzői szakértelem hiánya miatt! Barta Lászlóval, a Gödöllői Röplabda Club 2019 januárja regnáló elnökével elemeztük a hatékony felkészülést nem igazán segítő tárgyi feltételeket, jelesül a „teremgondokból” eredő – már-már tragikomikus – helyi állapotot.

- Elnök úr! Lassan négy éve áll a klub élén, és miközben a lányok a maguk szintjén minden korosztályban elismerésre méltó módon helytállnak, úgy tűnik, a klubvezetés képtelen úrrá lenni azon a feladaton, hogy megteremtse az edzésekre és mérkőzésekre alkalmas csarnok-körülményeket. Három éve a Veresegyházra „költözés” gondolata is felmerült, annak ellenére, hogy a helyi önkormányzat lépett, és csaknem öt éve, 2017 novemberében kijelölte – ha úgy tetszik, ingyenesen biztosította – a gödöllői röplabda-csarnok területét. A városszéli, közművesítés nélküli telek adottságait alapul véve, átok vagy áldás volt ez az egyesület számára?
- Szeretnénk megépíttetni egy olyan röplabda csarnokot, amire büszke lehet Gödöllő minden lakója. A városvezetés felelősségteljes döntést hozott, megvizsgálta a lehetőségeket, és ezek alapján jelölte ki a területet. Nekünk most az a feladatunk, hogy ezen a helyen épüljön fel az az épület, ahol a helyi és környékbeli gyerekek nemsokára megfelelő körülmények között röplabdázhatnak.

- Ha már a városnál tartunk, meg kell említeni, hogy az elmúlt évtizedekben legalább négy olyan helyszín került szóba, ahol sportcsarnokot kívánt létesíteni az aktuális önkormányzati tagság. Az utolsó ilyen a Szabadság téri, korábban teniszpályaként használt területre megálmodott elképzelés volt, de forráshiány miatt ez az ötlet 2017 nyarán meghiúsult. A 2019-es választás után napirendre került egy kosárlabda-csarnok építése, ezt pedig az elbukott szálloda-per kapcsán keletkezett 723 millió forintos fizetési kötelezettség annulálta. Önök milyen ütemben haladtak annak érdekében, hogy a TAO-támogatást is kihasználva, előteremtsék a röplabda-csarnok megvalósításának pénzügyi fedezetét?
- A város különböző csarnoképítési terveivel kapcsolatban polgármester úr hivatott nyilatkozni. A GRC-nek felajánlott telekre elkezdtük a röplabdacsarnok kivitelezését. Nincs könnyű dolgunk. A jelenlegi gazdasági helyzet sem kedvez a megvalósításnak, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a csarnok megépüljön. Reméljük, ehhez minden segítséget megkapunk, örömmel veszünk minden támogatást. Aki úgy érzi, hogy fontos neki a sport, a gödöllői sport, a sikeres gödöllői röplabda, az álljon mellénk! Nyitva áll az ajtóm, és örömmel tárgyalok minden lehetőségről.

- Értesülésem szerint a Magyar Röplabda Szövetség – a TAO-n felül – további százmilliókkal támogatta volna a csarnoképítési projektet, de erről a dolgok jelenlegi állása szerint le kell mondani. Miért?
- A hír sajnos igaz. A jelenlegi gazdásági megszorítások miatt a Magyar Röplabda Szövetség bármennyire is szeretné, nem tudja a projektünket támogatni.

- Bizonyára Ön is értesült arról, hogy a gödöllői önkormányzat az elmúlt években – a kölcsönök mellett – több tízmillió forintos vissza nem térítendő fejlesztési támogatást adott a helyi vívóknak, asztaliteniszezőknek, valamint a Táncsics Mihály úti sportcentrumot működtető fociklubnak. Abból kiindulva, hogy a városháza-projekt kiadási oldala lassan átlépi a 3 milliárd forintot, gondolom, néhány tízmilliós támogatást talán az Önök beruházása is megérdemelne. Próbálkoztak dotációt kérni a városvezetéstől?
- Polgármester úr jelezte, hogy fontos számára a röplabda, de számunkra jelenleg nem tud anyagi forrást biztosítani. A pénzbeli támogatás mellett azonban számítunk a városra a hosszadalmas adminisztrációs feladatok megkönnyítésében, a tervek elfogadásában, a csarnok körül található közterületek megfelelő kialakításában, a legjobb partneri kapcsolatok megteremtésében.

- A tavaly aranyérmes, az idén tavasszal zárult évadban bronzérmes NB I. Ligás felnőtt csapat az új bajnoki idényben is Monoron játssza le a hazai meccseit. Ha ez a kényszerhelyzet nem lenne elég, a felkészülés kezdete óta – felújítások és leterheltség miatt – komoly teremgondokkal kell szembenéznie Gödöllőn az utánpótlás bázisnak is. Kizártnak tartom, hogy van még az országban olyan egyesület vagy szakosztály, amely ilyen hektikus felkészülési előzmények után lép majd pályára a tétmeccseken.
- Már több vonatkozásban is jeleztem, hogy nehéz idők előtt állunk, és minden segítségre szükségünk van. Gödöllői gyerekek számára nyújtunk kiváló sportolási lehetőséget, ahol országos sikereket érhetnek el. Ez miden város számára fontos ügy. Jelenleg valóban komoly teremproblémáink vannak, de talán itt tudunk a legjobban a városra számítani. Az egyesület több százezer forintnyi bérleti díjat fizet a Gödöllői Sport Közalapítványnak, hogy biztosítsa a helyszínt az utánpótlás csapatok edzésekre. Remélem, hogy kedvező feltételeket tudunk kialkudni az illetékesekkel, és hamarosan megfelelő helyszínt is találunk.


- Úgy tudom, hogy a képen látható új röplabda-csarnok tervezésekor számos, a mai kor igényeinek és elvárásainak megfelelő, főként energiahatékonyságot szolgáló szempontot is figyelembe vettek. Azt pedig gyanítom, hogy főként pénz kérdése, mikor jöhet lendületbe a beruházás megvalósítása. Vannak már olyan időpontok, amik vállalhatók és tarthatók egy esetleges jövő nyári-őszi átadásig, vagy marad a kiszolgáltatottság?
- Mivel több kérdés is elhangzott, kezdjük az elején. A sportcsarnok tervei még az előző kormány idején készültek anélkül, hogy tudtuk volna az új kormány építési szabályait.
Mi már akkor is gázfelhasználás nélkül terveztük az épület működtetését. Az energia-ellátást 2.000 négyzetméter felületű napelemmel és egyéb megújuló energiával kívánjuk megoldani. A teljesség igénye nélkül: LED-es világításban, mozgásérzékelő csapokban és vízöblítő rendszerekben gondolkodunk.
Ha mai napon a véghatáridő teljesítésének jövő év augusztus végét jelölnénk meg, azt boldogan aláírnám. De, legyünk reálisak! Ma azt sem tudjuk pontosan, hogy egy hónap múlva mennyiért fogunk építőanyagot vásárolni. Sajnos, most a bizonytalanság az, ami biztos.

A Gödöllői RC női csapata október 16-án, vasárnap 17 órakor kezdi meg a 2022/2023-as bajnoki idényt az NB I. Ligában, amikor a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia formációját fogadja Monoron. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Diósgyőri VTK együttese lesz városunk hatosának riválisa: az első mérkőzést október 26-án, szerdán 20 órától rendezik meg Monoron, míg a visszavágót október 31-én, hétfőn 20 órai kezdettel játsszák le a miskolci DVTK Arénában.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online