Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Virtuális pontokkal is növelhető a gödöllői egészségügyi központnak szánt Richter-adomány

2022-05-31 10:42:29

Amint arról hírportálunk korábban már beszámolt, június 11-én, szombaton 9 és 18 óra között Gödöllő főtere lesz a helyszíne a Richter Egészségváros programjának. A Tormay Károly Egészségügyi Központban történő járóbeteg-szakellátás eszközparkja komplex modernizációjának támogatását szolgáló rendezvény részleteit május 30-án a gödöllői Királyi váró épületében lezajlott sajtótájékoztatón ismertették.

A szervezők által kiadott közleményből fontos adalékként szolgálhat, hogy a Richter Egészségváros gödöllői állomása is az Egészségséta programponttal kezdődik. A séta résztvevői dupla, 600 forint értékű részvételi ponttal járulnak hozzá az adomány gyarapításához. A program 9 órakor indul a Tormay Károly Egészségügyi Központ piac felőli bejáratától, a TamTam Duó kíséretében.

A Richter idén is gondoskodik arról, hogy azok is részesei lehessenek az eseménynek, akik nem tudnak a helyszínre látogatni, személyesen részt venni az Egészségvároson. A rendezvény hivatalos Facebook-eseményében szinte folyamatosan élőben lesznek követhetők az egészségmegőrzéshez kapcsolódó beszélgetések és előadások. Így azok is tehetnek a saját egészségük megőrzéséért, akik nem tudnak kijutni a Szabadság térre. Ráadásul, az előadások aktív követésével az intézménynek szánt alapadomány összegét is gyarapíthatják, hiszen a virtuális pontok is követőnként 300 forinttal növelik a nap végén a 3,5 millió forintos alapadomány összegét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online