Hivatalosan is átadták a gödöllői versenyuszodát
December 3-án hivatalosan is átadták az Ady sétányon található, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tulajdonában lévő Gödöllő Városi és Térségi Uszodát. Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is (képen jobbra), aki – többek között – elmondta: 2010 előtt a magyar sport a megszűnés szélén állt, olyan állapotok voltak az infrastruktúra, a szakemberképzés és a finanszírozás tekintetében, hogy aggódni kellett, „a nemzeti büszkeségünk egyik fontos tartóoszlopa”, a magyar sport elfogy. A kormányfő kifejtette: a most átadott uszoda nemcsak Gödöllő büszkeségét növeli, hanem az egész országét. Fontos, hogy ha új dolgot építenek, azt olyan színvonalon kell tenni, hogy Európa bármely országában megállja a helyét, de egyedi is legyen. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a korábbi ígéreteket tartják, más létesítményeket is építenek, és Gödöllő nemcsak a sporthoz kapcsolódó fejlesztésekben részesült, hanem más beruházások is történtek. - Ilyen, amikor elnyomnak egy várost a kormánypártok – tette hozzá a miniszterelnök. Csányi Sándor (balról a második), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette: köszönet illeti a kormányt, hogy ez a térségben hiánypótló beruházás elkészült. A modern képzés mellett fontos, hogy az egyetemen magas színvonalú sportélet legyen, amely kiszolgálja a lakosság tömegsportigényét is.
Gyuricza Csaba (jobbról a második), az egyetem rektora elmondta: már régóta várták ezt a napot a térségben. A jó agrárképzés megteremtéséhez fontos a megfelelő finanszírozás, az infrastrukturális fejlesztések, valamint a sport- és kulturális élet összekapcsolása az oktatással. A MATE rektora hozzátette: a térség vezető agrárfókuszú egyetemévé akarnak válni, és e cél elérésében jelentős lépés a modern uszodakomplexum átadása.
Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselő (balra) kiemelte: a kormánynak fontosak Gödöllő és térségének lakói, igényüket meghallgatta, ezért állhatnak most itt ezen az átadáson, amelynek eredményeként sok tízezer emberhez kerül közelebb az egészséges élet lehetősége. Hatalmas előrelépés az uszoda megnyitása, de a térségben más fejlesztések is indulnak – olvasható az MTI által az eseményről kiadott tudósításban.
A gödöllői versenyuszoda megvalósítását 2014. március 6-án jelentették be, és 2.829 napra (három nap híján 7 év 9 hónapra) volt szükség ahhoz, hogy hivatalosan is átadják a város és a térség hiánypótló közjóléti létesítményét. A kivitelezési időszak minden bizonnyal lehetett volna rövidebb is, ám voltak olyan közbenső „akadályok”, amik nem gyorsították a beruházás elkészültét. Az egyik ilyen „nehézségként” említést érdemel, hogy az építési szerződés 2017 június végi aláírását követően kilenc hónapot kellett arra várni, hogy a gödöllői önkormányzat – hosszas huzavona és többszöri egyeztetés után – módosítsa azon rendeletét, ami az uszodának szánt területet érintő szabályozási vonal törlésére vonatkozott.
Hasznos információ! Az úszni és kikapcsolódni vágyók az ide kattintva elérhető tarifák megfizetésével vehetik igénybe az uszodai szolgáltatásokat: hétfőtől vasárnapig 6 és 22 óra között.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|