Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: hiába támadott többet vendégként, kikapott a gödöllői formáció

2021-05-08 18:36:12

Ahhoz, hogy a gödöllőiek a dobogón zárják a bajnoki idényt, már nem csak az szükséges, hogy a hátralévő három mérkőzésüket megnyerjék, hanem az is, hogy a riválisok (Nagykáta, Biatorbágy) pontokat hullajtsanak. A tabellán hátrafelé nézve pedig az állapítható meg, hogy Hevesi Tamás társulata a 10. helynél rosszabb pozícióban nem végezhet.

Ezt a helyzetet is szem előtt tartva tett látogatást a gödöllői legénység Felsőpakonyban, ahol a hazaiak úgy fogadhatták városunk együttesét, hogy matematikailag még volt nagyon halvány esély arra, hogy kiessenek. Az első félidő jelentős részében a hazaiak térfelén folyt a játék, miután a gödöllőiek enyhe nyomás alatt tartották riválisukat, főleg azzal, hogy kezdeményezéseiket letámadással kísérelték meg elfojtani. Ezzel együtt a játékrész végén két helyzetet is kialakítottak a házigazdák: az első ziccert Farkas Márk kapus még bravúrral ártalmatlanította, a másodiknál azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, így előnyhöz jutott a Felsőpakony.
A fordulás után városunk tizenegye egyértelműen azzal a szándékkal lépett pályára, hogy mielőbb egyenlítsen. Jöttek is sorra a gödöllői szögletek és helyzetek, ám azok részben a pontatlanság miatt elhaltak, részben pedig a kontratámadásokra alapozó vendéglátók elhárították a veszélyt, és rombolásra épülő, közönségszórakoztatónak nem nevezhető játékukkal otthon tartották a három bajnoki pontot.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 27. forduló:
Felsőpakonyi KSE – Gödöllői SK 1-0
(1-0)
Huszonhat mérkőzés alapján a Gödöllői SK csapata 42 ponttal, 41-30-as gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll.  Következik: Gödöllői SK – Dunaharaszti MTK május 15., szombat 17 óra, Szűcs Lajos sportcentrum. Védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megtekinthető! A terv szerint a Régió Plusz TV csatornáin élőben lehet majd látni a találkozót.



További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 24. forduló:
Szigetgyöngye SE – Gödöllői EAC 2-0
(1-0)
Huszonhárom mérkőzés alapján a GEAC együttese 29 ponttal, 36-37-es gólkülönbséggel a csoport tabellájának 9. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online