Képviselőcserére készülnek a gödöllői lokálpatrióta klubosok
November 21-én munkaülést tartanak a gödöllői képviselőtestület tagjai. Az egyebeket leszámítva, 24 napirendi pont megtárgyalása szerepel az előzetesen elkészített meghívóban. A napirend előtt „rovatban” pedig az olvasható, hogy képviselői eskütétel.
Bocsátkozzunk találgatásokba, és vegyük számba, ami hellyel-közzel biztosan kijelenthető: 1. Csak kompenzációs listáról bejutott képviselő mondhatott le, mert ellenkező esetben időközi választást kellene kiírni. 2. Három jelölőszervezet jutott kompenzációs listás mandátumhoz. 3. A Fidesz-KDNP-s képviselők közül Kolozs Csaba jöhetne szóba, ám az egyfajta frakcióvezetői szerepet vállaló várospolitikus nem fordít hátat a képviselői munkának. 4. A következő potenciális visszavonuló Bajkó Norbert lehetne, aki A Hely az Érték Városvédő Egyesület színeiben indult a választáson, majd – miután beállt a Gémesi György elképzeléseit segítők táborába – jelölőszervezete kizárta soraiból. Neki semmi oka arra, hogy átadja a helyét, hiszen alpolgármesterré avanzsált, amivel – mások mellett – havi, bruttó 700 ezer forintos illetményhez és 105 ezer forintos költségtérítéshez jutott. 5. Kizárásos alapon marad a Gödöllői Lokálpatrióta Klub valamelyik listás képviselője. Molnár Gergelyre nem tennénk, sokkal inkább dr. Jeney Lászlóra (képen balra). 6. Ha a listasorrend nem borul, akkor Nagy Péter (képen jobbra) ül be a gödöllői képviselőtestületbe, és tesz esküt napirend előtt. A leendő városatyáról tudni érdemes, hogy a VIII. számú választókerületben indult az október 13-i választáson és 516 szavazattal – a 607 vokssal győztes Epres György (Fidesz-KDNP) mögött – a második helyen végzett. Nagy Péter neve már a választás előtt is felmerült, hiszen egyike volt azon sikeres pályázóknak, akik március végén önkormányzati bérlakáshoz jutottak a Deák Ferenc téren.
 Hogy ne csak találgassunk, arra kértük Jeney Lászlót, hogy cáfolja vagy erősítse meg értesülésünket. A testületből távozó lokálpatrióta klubos képviselő érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt öt évben komoly munkát végzett a haraszti választókerületben és a LISZI közösségének segítségével a körzet lakótelepi részén, ám ez nem tükröződött vissza a választási eredményben. - A kampány során nagyon sokan bátorítottak, mi több, engem tartottak esélyesnek a körzetben a győzelemre. Nem így lett, ami – bevallom őszintén – elkeserített. Már a választás estéjén megfogalmaztam: ami nem megy, nem akarom erőltetni. Sokan vigasztaltak, és kérték, aludjak rá néhányat, gondoljam át a helyzetet higgadtan. Elsősorban lelki okok vezettek a lemondásomhoz. Annak ellenére döntöttem így, hogy mindvégig éreztem a polgármester úr és a lokálpatrióta klubos társak bizalmát. Ezt támasztja alá a listán számomra biztosított 3. hely is. A közösség érdekében végzett munkával nem kívánok szakítani, külsősként tagja leszek a városfejlesztési bizottságnak. Amennyiben úgy alakul, öt év múlva talán újra ringbe szállok az egyéni képviselői mandátumért.
Jeney László esete nem példa nélküli a gödöllői önkormányzatiság történetében. Legutóbb, 2010-ben Liptákné dr. Boros Andrea mondott le listás mandátumáról, helyére Vörös István ült be. A helyi képviselőtestület legjelentősebb lemondási hulláma 1990-ben volt, amikor november végén és december elején összesen öten (Odorics Ferenc, Éder Tamás, Fischer Ernő, Szepessy Péter, Varga Kálmán) döntöttek úgy, hogy idő előtt megválnak mandátumuktól.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|