Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két év után újra csapat-világbajnoki ezüstérmet nyert a Gödöllői EAC kardvívója, Gémesi Csanád

2019-07-21 20:15:41

A budapesti világbajnokságon egyéniben ezüstérmes Szatmári Andrással, valamint a kétszeres egyéni olimpia bajnok (2012 és 2016) Szilágyi Áronnal, illetve Decsi Tamással és a Gödöllői EAC versenyzőjével, az egyéni verseny során a 14. helyig jutott Gémesi Csanáddal (képen) vágott neki július 20-án a kardozók csapatversenyének a magyar formáció a hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs megmérettetésen.

A budapesti BOK-csarnokban lezajlott világbajnokságon a harmadik helyen kiemelt nemzeti formációnk a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol Vietnam (30.) ellen 45-31-re nyert (Szatmári +10, Szilágyi +2, Gémesi +2). Ezt követően Egyiptom csapata jelentette a leküzdendő akadályt, amit a mieink magabiztosan vettek (45-32, Gémesi +8, Szilágyi +5, Szatmári 0).

Július 21-én, a legjobb négy közé jutásért Irán legjobbjai ellen kellett pástra lépni. Ezt a kihívást, riválisuk erejét fokozatosan felőrölve teljesítették Szilágyiék, akik 45-29 arányban diadalmaskodtak (Szatmári +8, Szilágyi +6, Gémesi +2).


Az elődöntőben a második helyen kiemelt olaszok jöttek szembe. Ahogy azt várni lehetett, drámai pillanatokat sem nélkülöző körülmények között dőlt el a finalista kiléte. A színészi tehetséggel is megáldott itáliaiak csupán egyszer ragadták magukhoz a vezetést (25-24), egyébként a magyarok szája íze szerint alakult az állás. Az egyaránt plusz hetes tusarány-mutatóval előrukkoló Szatmári András és Szilágyi Áron voltak a húzóemberek a 45-38-as végeredménnyel zárult összecsapás során. A Luca Curatoli elleni asszóban Gémesi Csanád (-7) hatalmas ütést kapott a mellkasára, ami kihatott Navarrete József tanítványának teljesítményére, ezért a gödöllői kardozót Decsi Tamás (0) váltotta.

A fináléban a német csapatot 45-22-re felülmúló, előzetesen az első helyen rangsorolt Dél-Korea volt az ellenfél. A közönség támogatását is élvező magyarok csodálatosan tartották magukat az esélyesebb ázsiaiak ellen, akik az ötödik asszóban 18-20-ról 25-22-re fordítottak. Ezt követően – a mérkőzésvezetők sajátos felfogására visszavezethető döntéseknek is köszönhetően – jobbára az történt a páston, amit a távol-keletiek akartak. Szilágyi Áron az utolsó asszót 37-40-es állásnál kezdte el, 41-nél egyenlített, majd egy tusra került a vb-címtől, de a döntő találatnál elvérzett. Dél-Korea együttese végül hatalmas izgalmak közepette 45-44 arányban nyert, és lett aranyérmes. A magyar kvartett (Gémesi +1, Szatmári +1, Decsi -1, Szilágyi -2) pedig a dobogó második fokára állhatott fel. Akárcsak két évvel ezelőtt, a lipcsei világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mit érdemes tudni az olimpiai kvalifikációról vívásban?
A kvalifikáció alapja a nemzetközi szövetség (FIE) 2020. április 4-i csapat-világranglistája. Ennek első 4-4 helyezettje 3-3 vívóval olimpiai résztvevő lesz a férfiak és a nők három-három fegyvernemében (kard, tőr, párbajtőr).

Ha csak a férfiak olimpiai kardversenyét vesszük alapul, a csapatkvalifikációval 12 hely el is kelt az egyéni versenyek 32-es főtábláján, a továbbiakat az egyéni világranglistáról, illetve az egyes földrészek kvalifikációs versenyeiről töltik fel, míg a rendező Japán legalább 8 kvótára számíthat a FIE-től.

A kvalifikációs időszak további részében a férfikardozók számára négy világkupa-versenyt rendeznek, amiken egyéniben és csapatban is pástra léphetnek a vívók. November közepén Algírban, január végén Varsóban, március elején Padovában, míg március második felében Budapesten lesz lehetőség megszerezni vagy bebiztosítani az olimpiai kvótát.

A budapesti világbajnokság előtt a magyarok – Dél-Korea (424 pont) és Olaszország (352 pont) mögött – 288 ponttal a 3. helyen álltak. Férfi kardválogatottunk világbajnoki ezüstérmével (104 pont) megszilárdította pozícióját.
Mindez egyelőre azt jelenti, egyre biztosabb, hogy a harmadik számú csapattagnak számító Gémesi Csanád ott lehet a tokiói ötkarikás játékokon.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online