Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Világbajnoki nyolcaddöntőig menetelt Gémesi Csanád

2019-07-18 16:41:31

Ebben az esztendőben – július 15-e és 23-a között – a budapesti BOK-csarnokban rendezik meg a vívók világbajnokságát. Tekintettel arra, hogy jövőre Tokióban olimpia lesz, a megmérettetésnek az ötkarikás kvalifikáció vonatkozásában is komoly tétje van. Arról nem is szólva, hogy a férfikardozók egyéni- és csapatversenyében pástra lépő Gémesi Csanád révén – a Török Ignác Gimnázium DSE színeiben versenyző, már kvótával rendelkező légpuskás sportlövő, Mészáros Eszter után – újabb gödöllői sportoló is eljuthat a japán fővárosba.

A férfikardozók (162 induló) selejtezőjét július 15-én rendezték meg. A csoportküzdelmek végeztével Gémesi Csanád veretlenül (6 győzelem, 30-7-es össz-tusarány) jutott tovább. Ráadásul, makulátlan mutatója miatt a főtáblát jelentő legjobb 64 közé kerülésért nem kellett vívnia, ott a 17-es kiemelési számot kapta.
A verseny július 18-án folytatódott, amikor a gödöllői pengeforgatónak a belga Arne de Ridder (48.) jelentette a leküzdendő akadályt. A belga fiú 2-1-re még vezetett, ezt követően azonban Csanád zsinórban tíz tust vitt be, amivel megalapozta fölényes diadalát (15-7), és készülhetett a másfél évtizede egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett olasz világ- és Európa-bajnok Aldo Montano (16.) ellen.


Csanád nem mindennapi izgalmak közepette kerekedett felül nagy múltú riválisán, hiszen döntő tus kellett (15-14) ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe (legjobb 16). Itt az első helyen kiemelt Eli Dershwitz várt rá. Bár, az asszó a gödöllői vívó szemszögéből nézve jól indult, a pontosabban, türelmesebben és határozottabban vívó balkezes amerikai fordított, és végül 15-8 arányban nyert. Gémesi Csanád – mindent egybevetve – a 14. helyen zárta a kardozók egyéni küzdelmét. 

Javításra július 21-én, vasárnap nyílik majd lehetőség, amikor a férfikardozók csapatversenyét rendezik meg a budapesti világbajnokságon. Fotó forrása: hunfencing.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online