Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Alaphangon háromnegyed milliárd gödöllői adóforintot emésztett fel eddig a főtér átváltoztatása

2018-09-07 17:08:44

Minden bizonnyal kevés olyan település van, aminek főterét szűk hét és fél éven belül kétszer adják át. A gödöllői ilyen. A – Művészetek Háza épületének, valamint a piaccsarnok galériájának részleges felújítását is beleértve – mintegy 1 milliárd forintos uniós forrásból, illetve 200 millió forintos önerőből megvalósult fejlesztést követően, 2011. március 15-én a nép birtokba vehette a „város nappaliját”. Most, szeptember 7-én pedig a sokakban ellenérzést kiváltó ügyet támogató döntéshozók és híveik annak örülhettek, hogy az egykori Városháza helyén újdonságokkal teli közösségi tér jött létre.

Olyan közösségi tér, ami – mások mellett – egy földszintes, kettő részből álló, összesen bruttó 443 négyzetméteres alapterületű, dombszerűen kialakított zöld-tetős lezárással rendelkező támfalépületet foglal magába. Az épületen belül iroda, tárgyaló és kiszolgáló (előtér, teakonyha, öltözők, szerver, hőközpont) található. Ezen felül a rendezvényekhez kapcsolódó, eseti használatú színészöltöző helyiségcsoport (közös előtérből nyitva 4 darab, egyenként 6 személy részére helyet biztosító öltöző, valamint minden egységhez kapcsolódó kézmosó és WC) és raktár ugyancsak fellelhető. A nyilvános WC-csoport 3 kézmosót, 3 WC fülkét és 3 darab piszoárt tartalmazó férfi-, valamint 3 kézmosót és 6 WC fülkét tartalmazó női részből áll, túlmenően mozgáskorlátozott WC, pelenkázó és takarítószer tároló is kialakításra került. (A vizes blokk használatával kapcsolatosan a polgármester az itt megnézhető videót posztolta közösségi oldalán.)

A fejlesztés legfőbb elemei felsorolásának ezzel nincs vége, mert a Városháza bontása után felszabadult terület egy részére – a termőföldterítést és öntözőrendszer telepítést követően – gyepszőnyeget raktak le. A gyepesítésen túl a cserjéket, bokrokat telepített a kivitelezéssel megbízott vállalkozás. A két trambulinnal és egy egyensúlyozó pályával felszerelt játszótéri terület gumiburkolatot kapott, míg a csúszda és a vendéglátó-hely fölé napvitorlák kerültek. Ne feledkezzünk meg az utcabútorokról sem, amik között négy darab függőágy is szerepel.
Ami a szabadréti színpadot illeti: felületét borovi thermowood anyaggal burkolták le. Tették ezt klipszes rögzítéssel az álpadló alátámasztó lábakra rakott szintén thermowood stafnikra. A kivitelező feladata volt még, hogy a megjelölt helyekre kandelábereket, okos oszlopokat, lámpákat szereljen.


S, hogy mindez mibe került a gödöllői adófizetőknek? Megkíséreltük kigyűjteni a felmerülő költségeket, amik – a teljesség igénye nélkül – a következők:
• főtér-fejlesztés első üteme (támfalépület, kiszolgáló helyiségek) bruttó 333 millió forint,
• főtér-fejlesztés második üteme (tereprendezés, eszközök telepítése, színpadépítés) bruttó 89 millió forint,
• növényfalak beszerzése bruttó 16,9 millió forint,
• 44 darab utcabútor (benne a függőágyak) beszerzése, telepítése bruttó 11,1 millió forint. Összeadva a fenti tételeket, 450 millió forintnál járunk.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a 2015 őszén végbement ingatlancserék után fennmaradt 44 millió forintos értékkülönbözetet, majd a Városháza épületének – részben jogsértő módon lezajlott – bontására 193.836.000 forintot kellett kifizetni, illetve a rezsi nélkül felmerülő bérleti díjak bruttó összege (december végéig számolva) elérheti az 58.171.080 forintot, ott tartunk, hogy a gödöllői főtér-projekt 2015 ősze óta tartó fejezete e eddig legalább 746 millió forintot emésztett fel.
Ezzel azonban nincs vége a fejlesztési hullámnak, hiszen a tervek között szerepel a „városházáva” lett Szabadság tér 6. szám alatti épület – várhatóan 2019-2020-ra húzódó – átépítése és bővítése, aminek költségigényét a város 2017-es büdzséjében 540 millió forintra taksálták.

Többen állítják: a Városháza Szabadság tér 7. szám alatti épületének ésszerű keretek között megvalósítható energiahatékony felújítása nem került volna ennyibe. Egyesek azt is hozzáteszik, hogy a megújult épület egy részét bérbeadással (civil szervezetek, közszolgáltatók) lehetett volna hasznosítani, aminek bevétele táplálhatta volna a település költségvetését. Hogy mennyivel? Na, ez az, amit soha nem tudunk már meg…


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online