A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ebben az esztendőben május 23-án, 24-én és 25-én rendezték meg a tizenegy évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az utóbbi három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a kétnapos viadalnak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Gödöllői városháza-ügy: ilyen volt, ilyen lett… 2025-02-06 18:17:25 Idestova 5 éve húzódik a Szabadság tér 6. szám alatti, mára „főtéri torzóvá” és/vagy „elizélt palotává” lett épület megújítása
Új helyen rendel januártól dr. Tatár Emese 2022-12-30 11:09:11 Főtéri bérleményben fogadja fiatal pácienseit a gödöllői 1. és 5. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáért felelős doktornő
Itt szabad cigizni Gödöllő főterén 2019-06-01 11:55:29 Hat pontot jelöltek ki a döntéshozók, illetve a vendéglátó-ipari kitelepülések idején is megmarad a dohányzás lehetősége
Bajnok Gödöllőmre költötte át Petőfi verssorát Gémesi 2019-03-15 11:35:11 A polgármester március 15-i beszédében a cselekvő hazaszeretet fontosságáról és a közösségépítésről szónokolt. Öt év alatt ezer fát ültetnének
Szigorodik a gödöllői főtér használata 2018-06-26 11:14:05 Szeptembertől lép hatályba a rendeletmódosítás, ami főként az új utcabútorok és eszközök vagyonvédelmére fókuszál