Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vécsey László: A jelek szerint az LMP-s urak folytatják a színielőadást

2018-06-22 08:05:18

Miután megszólíttatott, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos drámai prezentáció során, megkérdeztük Vécsey László országgyűlési képviselőt, mi a véleménye a kialakult állapotokról. A honatya ezt válaszolta:

- Hat éve, 2012 óta ugyanez a riogatás folyik. Ha ennyire nehéz a feladat, már régen keresni kellett volna olyan ügyvezetőt, aki megbirkózik vele. 2016 óta világos, hogy ez azért nem történhet meg, mert a Társulás elnökeként Gémesi György polgármester és Gyenes Szilárd ügyvezető igazgató, Gödöllő volt, balassagyarmati illetőségű alpolgármestere ellenzéki, LMP-s pártpolitikai karrier álmokat dédelgettek. Ennél fogva a Zöld Híd problémáit nem tudták, nem tudják és nem is fogják megoldani. Őket korábban és most sem érdekli a megoldás, a hulladékgazdálkodás ügyét továbbra is a saját pártpolitikai céljaikra, kormányellenes hangulatkeltésre akarják használni.
Erre mutat az is, hogy Gémesi állítólag engem meghívott valami megbeszélésre, miközben én semmilyen formában, semmilyen meghívót nem kaptam tőle. A jelek szerint az LMP-s urak folytatják a színielőadást.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online