Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ha a törzskart berakjuk egy volt bank elegáns épületébe, az még nem városháza

2016-04-15 10:38:15

Döntött a gödöllői képviselőtestület a városháza sorsáról. A Gémesi György polgármesterhez hű lokálpatrióta klubos városatyák 10 támogató voksa alapján a Szabadság tér 7. szám alatti épületet elbontják, és a területet hasznosítják. Mindez azt is jelenti, hogy a járási kormányhivatal égisze alatt működőt okmányiroda (júliustól kormányablak) marad a város peremét jelentő Kotlán Sándor utcában.

A történtekkel kapcsolatosan többen is megfogalmazták pro- és kontra véleményüket. Szóbeli kiegészítésében Gémesi György – többek között – elmondta, kiverné a biztosítékot, ha másfél milliárd forintot szánnánk a városháza mostani épületének felújítására, miközben adót szedünk. Abban az esetben talán felvállalható lenne ez a kiadás, ha az állam nem centralizálna, és nem venné el az önkormányzat pénzét. Egyébként, tette hozzá a polgármester, a földhivatal sincs a városközpontban.
Halász Levente (Lokálpatrióta Klub), miközben a jelenlegi városháza épületének elbontását szorgalmazta, megjegyezte: tanácsházának és MSZMP központnak készült épületről van szó, a maga sok rossz kivitelezési hibájával.
Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző azt ecsetelte, hogy az okmányiroda földrajzi elhelyezése egyre kevésbé fontos szempont, hiszen a lakosság ország bármely okmányirodáját felkeresheti, ráadásul, az elektronikus ügyintézés egyre nagyobb mértékű terjedése miatt előbb-utóbb kevésbé lesz lényeges, hogy hol vannak az erre a célra szolgáló közigazgatási egységek.


Természetesen, nem mindenki osztotta az előterjesztésben foglaltakat. Íme, miként vélekedtek a végül többségi szavazással elfogadott határozati javaslatban megfogalmazott mondatokkal egyet nem értők.

Vécsey László, a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP): - Sajnálatosnak tartom, hogy az előterjesztés nem veszi figyelembe, hogy a Gödöllői Járás több tízezer polgára számára megnehezül az ügyintézés azzal, hogy kiszorul a város peremére. És nem csupán az okmányirodai ügyintézés, hanem az önkormányzatoktól járási szintre kerülő további feladatok ellátásának körében is.
Ráadásul, azzal sem számol az előterjesztés, hogy a város és a Kormány közötti megállapodás attól még érvényben marad, hogy a gödöllői testület lebontatja a városházát. A várost tehát továbbra is terheli az a kötelezettség, hogy a kormányhivatali feladatok ellátásához szükséges teret és infrastruktúrát biztosítsa. A város közel 8 milliárd forintos adósságállományának átvállalása fejében ez jogos elvárás a kormány részéről. Minden költségváltozathoz illene tehát hozzászámítani azt a város által szerződésben vállalt többlet költséget, ami a kormányhivatali funkciók biztosításához szükséges.

Kovács Barnabás (önkormányzati képviselő, MSZP): - Az előterjesztést nem tudom támogatni. Nem zárom ki, hogy a javasolt változat a jó megoldás, ez azonban számomra az anyagból nem derül ki.
A pénzügyi összevetés hiányos, más fontos szempontokat pedig figyelmen kívül hagy az előterjesztés. Az építkezés költségeire lehet, hogy jók a becsült számok, de nincs benne –például – a felszabaduló ingatlanok bevétele. Ezt hagyjuk is, ha lesz egy mindenre kiterjedő pénzügyi kimutatás, azt majd érdemes megvizsgálni.
De, vannak itt más fontos szempontok is. Szerintem egy Gödöllő méretű és színvonalú város esetében a városháza sokkal több, mint egy épület, ahol hivatalnokok dolgoznak. A városháza szimbólum, jelkép. És ott a helye a főtéren! Mindenkinek, aki ott dolgozik. Az, hogy a városvezetést, a törzskart berakjuk egy volt bank elegáns épületébe, az még nem városháza.
Nagy gondnak látom a Kormányhivatal levelében foglaltakat is, ami egyértelmű: ők pénzt nem adnak, de az okmányiroda számára helyet biztosítani az önkormányzat feladata és felelőssége. Na meg költsége! Ami igen sok pénzünkbe kerülhet, ha a javasolt változatot csináljuk. És valahogy – nyilván ez csak az én rosszindulatom – nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van itt még egy ki nem mondott érv is. Az, hogy nem akarunk olyan városházát építeni, ahová „akár erővel” majd beköltözik a Kormányhivatal egy része is.
Ez egyébként nagyon karakán, álláspont, de félek, hogy a végén ismét és sokadszor a város húzza a rövidebbet.
Tételezzük fel, hogy a Kormányhivatal levele csak üres fenyegetés. Tételezzük fel, hogy – mondjuk a Kormány Gödöllő iránti szeretetére, vagy a polgármester és a körzet országgyűlési képviselője közötti közismerten harmonikus kapcsolatra való tekintettel – a Kormányhivatal nagyvonalúan azt mondja: NEM kérem az önkormányzattól az okmányiroda elhelyezését. Ez nyilvánvalóan azt jelentené, hogy az okmányiroda végérvényesen marad a Kotlán Sándor utcában. És ez így nincs rendben. Magam is nagyon örülnék, ha a testületi ülések egy szép új tanácsteremben lennének. De, ha ennek az az ára, hogy a gödöllőieknek a napi ügyeik intézéséhez ki kell caplatni a város szélére, akkor inkább nem kérek az elegáns ülésteremből, és a jövőben is örömmel jövök ki ide, a VÜSZI-be.

Simon Gellért (önkormányzati képviselő, Fidesz-KDNP) szükségesnek tartotta, hogy készüljön hatástanulmány az intézkedés következményeiről, és – tekintettel az ügy lakosságot érintő súlyára – felvetette a társadalmi konzultáció igényét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online