Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Diadalittas gödöllői röplabdások Kaposváron

2015-12-20 17:43:40

NB I. alapszakasz, 13. forduló:
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – TEVA-Gödöllői RC 1-3
(-11, -17, 23, -20)

Tudvalevő, hogy a lelkes kaposváriak hazai környezetben komoly veszélyt jelentenek ellenfelükre, ezáltal az elvileg esélyesebb gödöllői együttesnek sem szabadott könnyedén venni a Somogy megyei kiruccanást. Ráadásul, a házigazdák nem mondtak le a legjobb nyolc közé kerülésről, ami tovább növelhette harci kedvüket.

Ezen „veszélyek” tudatában, illetve a hosszú utazás okozta kényelmetlenség kíséretében lépett pályára Horváth András társulata az aranyvasárnapi ütközeten. Az első szettben nem látszott a főként nyitásban, nyitásfogadásban és sáncolásban a kaposváriak fölé nőtt gödöllői formáció tagjain, hogy gondban lennének: nagyon simán hozták a játékrészt. A második felvonás kezdetén és végén a válogatott center, Széles Petra nélkül játszó vendégek ott folytatták, ahol abbahagyták, így alig 40 perc alatt egy szettre kerültek a végső sikertől.


A harmadik etap elején magukra találtak a hazaiak, és az első technikai szünetre elhúztak 8-3-ra. Kisvártatva megkezdte a felzárkózást a TEVA-hatos, amely 10-9-nél, 19-18-nál egyetlen pontra került a kaposváriaktól. Húsznál egál volt, majd 24-21-nél szettlabdához jutottak a házigazdák, és perceken belül szépítettek.
Tovább azonban nem tudtak zárkózni, mert Horváth András tanítványai összekapták magukat, és 10-5 után 18-13-nál is megnyugtató előnyt halmoztak fel, ami a meccs végéig kitartott.

A TEVA-Gödöllői RC csapata 25 ponttal, 27-20-as szett- és 1.049-951-es pontaránnyal a 6. a tabellán.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online