Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Véget ért a kihívás a gödöllői röplabdás lányok számára

2015-11-25 19:33:43

CEV Challenge-kupa, nők, 2. selejtezőkör, 2. mérkőzés:
TEVA-Gödöllői RC – Mladost Zagreb
(horvát) 0-3 (-26, -15, -23)
Gödöllő: Nagy K., Takács, Czina, Szabó A., Stefanik, Széles. Cserék: Bánlaki (liberó), Hornok, Kalotai, Szabó B.

A párharc első, zágrábi ütközetén a Mladost viszonylag simán verte a gödöllői csapatot, így nyugodtabban készülhetett a visszavágóra. Nem könnyítette meg a TEVA-hatos dolgát az a tudat, miszerint: Horváth András együttese csak úgy juthat tovább, hogy négy játszmát nyer, miközben csak egyet veszíthet, és az nem lehet az utolsó, úgynevezett, aranyszett.

De ne fussunk ennyire előre, hiszen odáig el kellett volna jutnia a hazai alakulatnak. Az első játszmában akár fordítva is történhetett volna minden, hiszen a gödöllői lányok eredményesen tartották a távolságot a vendégekhez képest. Mi több, 22-20-nál akár el is dönthették volna a játékrész sorsát, ám a kritikus pillanatokban be-becsúsztak a hibák, és nagy izgalmak árán a horvátok örülhettek az etap végén.
Mint utóbb kiderült, a nyitó szett elvesztése túlságosan sokkolta városunk hatosát, amely a második felvonásban már képtelen volt megközelíteni addigi teljesítményét. A figyelem hanyatlásával sűrűsödtek a nyitási- és nyitásfogadási bakik, illetve a védekezés (sánc és mezőny egyaránt) ugyancsak hagyott kívánnivalót maga után, így elment a második játszma, amivel a továbbjutásnak is búcsút inthettek a gödöllői lányok.

A folytatásban már csak a becsületéért és a mérkőzésre kilátogatott hazai drukkerek jobb kedvre derítéséért játszott Horváth András egysége. Sajnos, a tét nélküliség sem segített a házigazdáknak, akik szorossá tudták ugyan tenni az eredményt, de a részsikert nem tudták kicsikarni.
Kettős győzelemmel (6-0) továbbjutott a Mladost Zagreb csapata, amely a CEV-kupából kiesett francia Nantes alakulatával találkozik a legjobb 32 között.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online