Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Női röplabda: harmadszor kupadöntős a Gödöllő!

2014-01-22 20:23:15

Magyar Kupa elődöntő, 2. mérkőzés:
TEVA-Gödöllői RC – Linamar-Békéscsabai RSE 3-1
(-22, 15, 23, 22)
Gödöllő: Csengeri, Mester, Széles, Lutter L., Szakmáry, Hackl. Cserék: Lékó (liberó), Antal, Erdős, Kriegel Zs.

A párharc első, kínkeserves gödöllői győzelemmel zárult összecsapása után Kormos Mihály, a viharsarkiak szakvezetője úgy fogalmazott, hogy a döntőbe jutáshoz elég lesz 3-1-re nyerniük Gödöllőn, és ha netán 3-2-re győznének, akkor gőzerővel készülnek az aranyszettre. Kormos mester akkor még nem tudta, csak sejthette a szövetség döntését, miszerint: február 15-én, Békéscsabán rendezik meg a Magyar Kupa döntőjét. A vendégek tehát azért is küzdhettek a gödöllői egyetem sportcsarnokában, hogy hazai környezetben finálét játszhassanak.
Történelmi tettüket azonban nem tudták végrehajtani a látogatók, mert Szalay Attila együttese – szetthátrányból fordítva – megálljt parancsolt a békéscsabai reményeknek.

Mester Orsolya és Széles Petra támadószerváival alaposan meggyűlt a bajuk a vendégeknek a találkozó elején, és az ezekkel felhalmozott gödöllői előny egyfajta andaxinként hatott az elszánt hazaiakra. Más kérdés, hogy csak egy ideig, egészen pontosan 12 pontig, amikor a sportág ukrán származású nagyasszonya, a rutinos Natalia Akimova által irányított csabaiak utolérték a nyitásfogadással jócskán bajlódó riválisukat, majd el is léptek (12-17). Szalay Attila időt kért, kétszer is. Csapata pedig megkezdte a felzárkózást. 19-20-ig, valamint 22-23-ig el is jutottak a gödöllőiek, de tovább nem, így a BRSE hozta a nyitószettet.

A második játszma az ász szervákat, illetve a hatékony sánc- és centermunkát is hadrendbe állító házigazdák szája íze szerint indult (10-4), majd folytatódott (19-10). A feladóposzton a hazaiaknál ekkor Erdős Zsófia jeleskedett. Ugyanezt nem lehetett elmondani Ujházi Mónika játékvezetőről, aki esetenként furcsa ítéleteivel borzolta a kedélyeket. Számottevően azonban nem tudta befolyásolni az eredményt: a TEVA-hatos gond nélkül egyenlített.

Három gödöllői blokkal rajtolt a harmadik felvonás, és Széles Petra is bevert egy labdát középről (4-0). Aztán szorosabb lett az állás, ám 10-8 után ismét a harcias vendéglátók percei következtek (14-8). Hátradőlni viszont nem lehetett, mert a viharsarkiakon látszott, nem adják fel (14-12). A gödöllői lendület ellen 18-12-ig sokat nem tehettek. Ekkor azonban leblokkoltak a házigazdák. Nem kicsit. Nagyon.  Egy 9-2-es pontszériával a békéscsabaiak átvették a vezetést (20-21). A Gödöllő 23-nál egalizált, majd Kriegel Zsófia ütése és Széles Petra blokkja után a vizitálók térfelén landolt a labda.

A negyedik etapnak a csabaiak vágtak neki nagyobb teherrel, mivel csak a játszma megnyerése esetén maradhatott esélyük a döntőbe jutás kiharcolására. Neki is láttak a sanszukat valóra váltani, amihez időnként városunk hatosának hibázó tagjai is segítő kezet adtak (6-11). 14-11-es vendégvezetésnél Kormos Mihály reklamált egy játékvezetői ítélet miatt. Vélt sérelme felpaprikázta tanítványait, akik kisvártatva négy pontra hizlalták előnyüket (14-18). A vendéglátók azonban nem estek kétségbe, Szakmáry Gréta vezérletével addig küzdöttek, míg 21-nél beérték ellenfelüket, és 23-22-re már városunk együttese vezetett. Egy Szakmáry ütés és Hackl Szilvia sikeres sáncolása pedig végérvényesen eldöntötte, hogy a Gödöllő kettős győzelemmel lett finalista.

A TEVA-Gödöllői RC csapata fennállása során – 2011 és 2013 után – harmadszor jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, ahol mindkétszer kikapott, és második lett. Városunk hatosának ellenfele a Vasas – Aluprof-TF párviadal győztese lesz a békéscsabai fináléban.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online