Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Égi csapattársakra is emlékeznek a gödöllői Nádas-kupán

2014-01-08 09:42:44

Jó néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a gödöllői amatőrfocisták ne a helyi labdarúgás egyik nagy alakjának, Nádas Lajos bácsinak emléket állító teremtornával kezdjék az új esztendőt. Az utóbbi években azonban akadtak gondok az esemény tető alá hozásával, így többször is elmaradt a csapatok több héten át tartó viaskodása.

Idén ismét akadt olyan szervező, aki vállalkozott a Nádas-kupa lebonyolítására, amit ezúttal 20 formáció részvételével rendeznek meg a Szent István Egyetem sportcsarnokában. A jelentkezőket négy, egyenként öt csapatot számláló csoportba osztották be, ahol körmérkőzéses rendszerben rivalizálnak az együttesek. A csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntővel kezdődő egyenes kieséses szakaszba.

A 2014-es Nádas-kupa január 11-én, szombaton 8.20 órakor a Caterpillar – FC Premi-R találkozóval kezdődik. Aznap és január 12-én, vasárnap csoportmeccsek zajlanak, amik január 18-án, szombaton, a 10.35 órára kiírt a Szilas UTD – Szada ütközettel zárulnak. A torna döntőjét január 19-én, vasárnap 19.35 órától játsszák le a legjobbak.


Újszerű és egyben megható kezdeményezése az idei Nádas-kupának, hogy a csoportokat egy-egy, az elmúlt években elhunyt sporttárs emlékének szentelik a szervezők. A képen balról jobbra látható Szobonya Zoltán nevét az A jelű, Pintér Sándorét a B jelű, Nagy Attiláét a C jelű, míg Magyar Zsoltét a D jelű ötös viseli.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online