Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Árpacsírák is látják a gödöllői focimeccseket

2013-09-22 11:22:24

A Táncsics Mihály úti sportcentrumban létesített új – végre bajnoki mérkőzésekre is hiteles – műfüves küzdőterének ma délelőtti átadásával lezárult a városunkban idén megvalósult sportingatlan-fejlesztési folyamat. Augusztus végén a Petőfi iskola kibővített tornatermét, szeptember 21-én a Török Ignác Gimnázium – Graboplast Kft. felajánlása jóvoltából – megújult borítású tornacsarnokát és szabadtéri kézilabda-pályáját vehették hivatalosan is igénybe a diákok és a sportélet helyi szerelmesei.

A négy, korszerűsítést és fejlesztést célzó beruházásból három (Petőfi iskola tornaterme, Török Ignác Gimnázium kültéri pályája, Táncsics Mihály úti műfüves küzdőtér) a vállalkozások társasági adójából erre a célra elkülönített állami keretből (TAO) és a gödöllői önkormányzat által vállalt önrészből valósult meg, 70, illetve 30 százalékos arányban. A Petőfi suliban lezajlott bővítés mintegy 100 millió forintos forrást igényelt, a gimnázium udvarán lévő pályához 10,5 millió forintot használtak fel, míg az Erzsébet-park tőszomszédságában létesített műfüves focipálya csaknem 132 millió forintos anyagi forrás szükségeltetett. Az utóbb két sportingatlan-fejlesztés finanszírozását a várost irányító testület kamatmentes kölcsön nyújtásával hidalta át. Az összeget inkasszóval tervezik visszakapni, ha a segítő kezet nyújtó TEVA Gyógyszergyár Zrt. megküldi a TAO-s összeget.


A Táncsics Mihály úti műfüves küzdőtér vasárnap reggeli átadását egyfajta sportnappal ünnepelték, ahol a Gödöllői Sport Klub utánpótláskorú focipalántái és a veterán labdarúgók egyaránt aktív részesei voltak az eseményeknek. Köszöntőbeszédek vezették fel a szalagátvágást, majd Benkő Tamás, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának vezetője, Gémesi György polgármester és Kaszás Mihály, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója (képen balról jobbra) ragadták a kezükbe az ollót, hogy beteljesüljön a ceremónia.

Bár a gödöllői képviselőtestület tagjai csak szeptember 26-án döntenek róla, az indítvány szerint az új pálya – ellentétben a másik műfüves és a füves küzdőtérrel, amik üzemeletetése a VÜSZ Kft. feladata – hasznosítására a Gödöllői Sport Klubbal (GSK) kötnek szerződést.
A kontraktus 15 évre szól, a napi használati díj 24 ezer forintról indul. Bérleti díjként az egyesület nem fizethet kevesebbet, mint az értékcsökkenési- és működési költségek összegének 10 százaléka. A GSK-nak – a működtetéssel kapcsolatos közüzemi díjak megfizetésén túl – ingyenes hasznosítást kell vállalnia az önkormányzat iskolai testneveléssel és diáksporttal összefüggő, törvényben meghatározott feladatainak ellátásához. Ennek mértékét a sportingatlan üzemidejének napi legalább 20 százalékában, és évente legalább 10 napban határozták meg.


Annak ellenére, hogy alig néhány hete készült el, máris akad különlegessége az új gödöllői műgyepnek: a valamivel több mit 7 ezer négyzetméteres, fekete gumiőrleménnyel terített felület egy részén csírába szöktek az árpamagok. Mindez úgy lehetséges, hogy az építkezéshez a földalapot fuvarozó teherautó azt megelőzően árpát szállított, és a magok a platóról a talajba jutottak, majd az erősebb idegzetűek imitt-amott kikeltek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online