Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elfogyott a magyar kardvirtus a románok ellen

2013-08-10 15:48:31

Gémesi Csanád mellett, egy másik gödöllői kardozó, Gáll Csaba is pástra lépett a 31 formációt felvonultató világbajnoki csapatversenyben. Rajtuk kívül az újdonsült vb-bronzérmes, olimpiai bajnok Szilágyi Áron és Iliász Nikolász alkották a magyar egységet, amely – Olaszország, Dél-Korea, Oroszország és Románia mögött – ötödik kiemeltként a legjobb 32 között Argentína ellen mutatkozott be, majd túljutott a franciákon és egy tussal kikapott a románoktól. Később az olaszoktól is. A jenkiket viszont verték Gémesiék, és megszerezték a – némiképp csalódást jelentő – 7. helyet.

16 közé jutás: Magyarország – Argentína 45-24
A budapesti világbajnokságon egyéniben elért 7. helyezésével nagyszerűen teljesítő Gémesi Csanád 10-2-es magyar vezetésnél, a harmadik asszóban volt érdekelt Ricardo Alberto Bustamante ellen. A gödöllői vívó percek alatt végzett (5-1), és 15-3-as állással engedte át a pástot. 20-3-nál újra Csanád következett, ezúttal Alexander Achten jelentette a kipipálandó feladatot. Sima győzelem (5-1), amivel a magyar egység 25-4-re vezetett. A hetedik csörte a másik gödöllőié, a csereként beállt Gáll Csabáé volt, amit 5-5-ös döntetlenre hozott Guido Eduardo Mulero ellen (35-13). A két csapat között tetemes különbség a végére sem szűkült, így a mieink 45-24 arányú győzelemmel készülhettek a franciák elleni nyolcaddöntőre.

Nyolcaddöntő: Magyarország – Franciaország 45-40
Mire Gémesi Csanádra jutott a sor Bolade Apithy ellen, a magyar alakulat 10-7-es hátrányt halmozott fel. Muszáj volt szűkíteni a rést, mielőtt elmegy a hajó. Csanád megtette: 7-5-re verte a színesbőrű gall fiút, és 14-15-tel adta tovább a stafétát. Csakhogy, az ötödik csörtére 18-20-szal vette vissza. Sajnos, Nicolas Rousset nem engedte közelebb, mi több, 5-3-ra győzött a francia (21-25). Jött Szilágyi Áron, aki csavart egyet a dolgon: 9-2 neki, ezáltal Gáll Csaba már 30-27-es magyar előnyről vívhatott Vincent Anstett ellen. A kiélezett helyzet okozta tét azonban tompította a GEAC kardozóját, aki 1-8-as mutatóval zárt, csapatunk pedig 31-35-ös hátrányba került. Tiszta szerencse, hogy Iliász Nikolász hatalmasat alakított, és összerakott egy 9-0 arányú asszót (40-35), míg a meccsen utolsó magyarként pástra lépett Szilágyi Áron gondosan ügyelt arra, hogy 45-40 arányú diadalt érjen az előny.

Negyeddöntő: Magyarország – Románia 44-45
Mindkét oldalon egy-egy újdonsült világbajnoki bronzérmes: nálunk Szilágyi, a románoknál Tiberiu Dolniceanu léphetett fel a dobogó harmadik fokára az egyéni verseny után. Gémesi Csanád 10-7-es magyar vezetésnél ellene vívta negyeddöntőbeli első csörtéjét, és 7-5-ös veresége miatt három asszó után 15-14-re zsugorodott a magyar előny. 20-18 volt a mieink javára, amikor elindult a Gémesi - Alin Badea ütközet. Csanád nagyon higgadt tudott maradni, 5-3-ra nyert, amivel négy tusra duzzadt a magyar vezetés (25-21). Szilágyi 5-1-re elpáholta bronzérmes társát, így Gémesi 30-22-ről kezdhette Ciprian Galatanu elleni találkozóját, amit 8-5-re elvesztett, így 35-30-ra módosult az eredmény. Nikolász hidegzuhanyként 10-4-re kikapott Dolniceanutól, ezáltal Szilágyi Áronnak 40-39-es hátrányból kellett volna feltennie a pontot az i-re. Ez azonban ezúttal nem sikerült, mert 44-40-es Szilágyi-vezetésnél Badea zsinórban öt találatot vitt be, amivel a románok lettek elődöntősök.

Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Szilágyi Áron és Gáll Csaba nagyon közel álltak ahhoz, hogy éremért vívjanak a hazai rendezésű világbajnokágon. A románok azonban közbeszóltak a negyeddöntőben

5-8. helyekért: Magyarország – Olaszország 41-45
Nyitásként Nikolász 5-3-ra nyert Luigi Samele ellen. A világranglista második Szilágyi és a világranglistát vezető Diego Occhiuzzi csatája 5-5-ös döntetlennel zárult. 10-8, ide. Ezt követően Gémesi Csanád és Aldo Montano érkeztek a pástra, majd kisvártatva az olasz 7-4-es diadalával távoztak (14-15). Iliász is bukott (2-5), így Gémesi 16-20-ról kényszerült folytatni Samele ellen. A gödöllői vívó nem sokat teketóriázott: 9-4-re verte az olaszt, amivel visszavettük a vezetést (25-24). Szilágyi tovább növelte az előnyt (30-26), majd Gémesi Csanád 5-3-ra legyűrte a ranglista éllovas Occhiuzzi-t (35-29). Nikolász leblokkolt, aminek egy 4-11-es asszó lett a vége, valamint 40-39-es olasz vezetés. Szilágyi Áronnak ismét úgy kellett pástra állnia, hogy tudta, hat tust kell adnia, miközben legfeljebb négyet kaphat. Nem jött össze: csak kettőt adott, viszont ötöt kapott. Nyertek az olaszok 45-41-re.

7. helyért: Magyarország – Egyesült Államok 45-44
A történtek után abban lehetett reménykedni, hogy – egyfajta szépségtapaszként – győzelemmel búcsúznak a világbajnoki küzdelmektől a magyar férfikardozók. Az első asszóban Gémesi Csanád Daryl Homer ellen vívott, és 5-3-ra nyert. Szilágyi 6-5-re kikapott Eli Dershwitz-től (10-9), majd Gáll Csaba 6-4-re elbukta a Jeff Spear elleni asszóját (14-15). Következett a Gémesi-Dershwitz meccs, 6-3-as magyar sikerrel (20-18). Gáll Csaba és Homer rivalizálását a GEAC-os fiú nyerte 5-2-re (25-20). Szilágyi Áron 7-5-ös vereségével leadott valamennyit a magyar előnyből (30-27). Gállnak Dershwitz-zel kellett meccselnie a helyosztó hetedik csörtéjében. Az amerikai 31-nél utolérte a gödöllői vívót, aki szerencsére idejében kapcsolt, és 35-33-as vezetéssel adta át a pástot klubtársának, Gémesi Csanádnak. Polgármesterünk unokaöccse 5-2-re győzött Spear ellen, ezáltal Szilágyi Áron 40-35-ös eredményről indulva gazdálkodhatott a Homer elleni zárócsörtében. Bár, az amerikai fiú alaposan beindult, olimpiai bajnokunk 44-44-nél ezúttal belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, és megoldotta a feladatot.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online