Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Együtt 2014-PM-eseket agitált Vécsey László

2013-04-25 17:40:39

Nincs mese, dübörög a választási kampány. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a délutáni órákban Gödöllőn, a főtéren két, a rendőrségen is bejelentett politikai jellegű esemény zajlott le egymástól néhány tíz méterre.

A Demokratikus Koalíció (DK) Pest megye 6. számú választókerületi szervezete és a hozzájuk csatlakozók kegyeletadással egybekötött, a városközpont több pontján végigvonuló gyászmenettel demonstráltak. Tiltakozásuk alapjául az 1989 októberében kikiáltott harmadik magyar köztársaság megszűnése szolgált, miután a napra pontosan két éve elfogadott alaptörvényben hazánk nevéből száműzték a köztársaság szót.

A tucatnyi főből álló menet tagjait mindössze 50-60 méter választotta el Vécsey László, a gödöllői központú választókerület Fideszes országgyűlési képviselőjének utcai sajtótájékoztatójától, amit a honatya mögött transzparensekkel felsorakozva mintegy harmincan kísértek figyelemmel. Vécsey a kormány rezsicsökkentési intézkedéseinek megvédéséért indított aláírásgyűjtési kampány alakulásáról és folytatásáról, valamint a 2011. április 25-én elfogadott alaptörvény második évfordulója alkalmából fejtette ki röviden – a DK-sokétól merőben eltérő – véleményét.

A vége felé tartott Vécsey László sajtótájékoztatója, amikor a mögötte álló emberek hátterében felbukkant néhány, kezükben Együtt 2014-PM Gödöllő feliratú táblákat tartó személy. Egy ideig nézelődtek, majd miután rájöttek, hogy „rossz” helyen keresik az övéiket, továbbálltak. Ekkorra azonban a DK gyászmenete már elhagyta a főteret, így az Együtt-PM-esek utánuk indultak. Ezt használta ki Vécsey László, aki megszólította őket, és kérte, hogy írják alá a rezsicsökkentést támogató ívet. A Fideszes képviselő agitációja nem érte el a célját, a néhány percig vitatkozó aktivisták nem tettek eleget a kérésnek, hanem továbbálltak, hogy csatlakozzanak a DK-sok menetéhez.

S hogy a történet tovább bonyolódjék, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is bekapcsolódott a főtéri játszmába. Az egyik közösségi portálon a következő mondatot is tartalmazó üzenetet tették közzé: A HVIM elutasítja és felháborítónak tartja, hogy egy olyan kommunista nyúlványszervezet, mint a „Demokratikus” Koalíció az Alkotmányt használja fel pártpolitikai céljainak elérésére. Ezt megfejelendő, azt is tudatták, hogy a gödöllői szervezet elnöke feljelentést tesz Gödöllő város jegyzőjénél a Demokratikus Koalíció Pest06 facebook profilt üzemeletető felhasználó ellen Gödöllő város címerének jogosulatlan használata ügyében.

Az utcai politikai rendezvények atrocitás és botrány nélkül zajlottak le, a Gödöllői Rendőrkapitányság helyszínre vezényelt járőrei azonban néhány személyt igazoltattak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online