Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Terrorelhárítók segítségével fogták el az önbíráskodókat

2013-01-24 17:18:30

Négy gyanúsítottat vettek őrizetbe a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ egységének segítségével január 23-án az egyik helyi benzinkúton. A kölcsön visszaadását fenyegetéssel kikényszerítő férfiak ellen önbíráskodás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Egy budapesti férfi 2009-ben nagy összegű kölcsönt vett fel egy turai férfi közvetítésével. A 4 millió forint kölcsön törlesztését havi 400 ezer forintban határozták meg. A havi törlesztést éveken keresztül fizette a sértett, így mintegy 7 millió forintot fizetett ki.  Mivel a vállalkozásba fektetett pénz nem térült meg, sőt az üzlet veszteségessé vált, és a további teljesítés már a megélhetését fenyegette, kisebb összegeket adott át – azt is a megbeszéltekhez képest – késedelmesen.
A sértettet fizetési hajlandóságának fenntartása érdekében több alkalommal megfenyegették telefonon.  A közvetítőt a tavalyi év végén, Gödöllő lakott területén belül gépkocsival történő közlekedése során személygépkocsival leszorították az útról és életének kioltásával fenyegették meg, ha az általa megismert személy, vagy ő nem fizet ki további 3,5 millió forintot.


A közvetítő ekkor fordult a Gödöllői Rendőrkapitányságoz, és tett feljelentést. A gödöllői nyomozók alapos előkészítő munkájának eredményeként január 23-án, a kora délutáni órákban Gödöllő egyik üzemanyagtöltő állomásán egy újabb összeg átadását szervezték meg. A benzinkúton a hitelt felvevő személy a közvetítővel jelent meg. A fenyegetés nyomatékosítása érdekében a pénzt „kölcsönzők” többen érkeztek, majd a pénz átadását szolgáló találkozón a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak bevonásával elfogták F. J. 26 éves valkói, Sz. K. 25 éves gödöllői, A. T. 42 éves budapesti lakosokat és K. A. 41 éves román állampolgárt. Sz. K. korábban már erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt összeütközésbe került a törvénnyel. A férfiak – A. T. kivételével – büntetett előéletűek. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, ellenük önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Ennek keretében a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tesz a Gödöllői Járási Ügyészségen az elfogott személyek előzetes letartóztatására.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online