Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Sárkányszelidítőként ünnepeltek a Waldorfosok

2012-10-01 15:32:51

Szeptember 29-én ünnepeltük a gödöllői Waldorf-iskolában és óvodában Szent Mihály napját, ez alkalomból – hogy az ünnep szellemiségét, szép hagyományait megossza – közösségünk „bátorságpróbára” hívta másnap, 30-án a várost, a rendezvény e célra kiváltképp alkalmas helyszínéül a zeneiskola melletti füves terület szolgált.

- Imádkoztunk Szent Mihályhoz, hogy napfénnyel tisztelje meg rendezvényünket – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Családbarát Napot Kecskés Judit, a CSIRIBIRI program (www.csaladbarat-csiribiri.hu) szakmai vezetője. A sárkány legyőzője a kérést meghallgatva csodálatos őszi vasárnapot adományozott nekünk. A nap előzménye, hogy iskolánk és óvodánk fenntartója, a Weöres Sándor Oktatási, Kulturális és Szabadidős Egyesület a CSIRIBIRI Integrált Családbarát Programjával elnyert TÁMOP-5.5.1.B-11/1. számú pályázat keretében négy Családbarát Nap megrendezését vállalta.

- Ezek közül az elsőnek a legfőbb célja volt, hogy kapuinkat kitárva, megmutassuk a Waldorf-pedagógia által fontosnak tartott értékeket, s tegyük mindezt a már meglévő kapcsolataink ápolásával és újabbak kialakításának lehetőségével, ezért hívtuk meg színpadi produkciókkal a helyi általános iskolákat, a civil-szigetre pedig a családcentrikus, sérültekkel, illetve az egészséges életmóddal foglalkozó civil szervezeteket, mint például, a Gödölye Szövetkezet, az Autonómia Aktív Nevelést Támogató Egyesület, a Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete, a Motiváció Alapítvány és a Szederfa Otthon. Ezen a helyszínen tanácsadáson és kiadványokon keresztül nyerhettünk még betekintést az antropozófus orvoslás rejtelmeibe is
– mesélt a rendezvény színes programjáról Kecskés Judit, aki egyben az iskola tanára is.

A gyerekek Mihály-naphoz kapcsolódó bátorsági és ügyességi játékokon vehettek részt: volt, például, kötélpálya, kincskeresés és perecvadászat lovagoknak. De kedvünkre válogathattunk a kézműves foglakozások – nemezelés, gesztenyesárkány-készítés, sárkányhajtogatás, sárkánykenyér-sütés, fafaragás – közül, sőt, az üllőn koppanó kalapács hangja szállt egy valódi kovácsműhelyből, ahol minden bizonnyal olyan kardok kovácsolódtak, amikkel felvértezve szembeszállhatunk a gonosszal.

- Kibújtunk egy kicsit a saját burkunkból, megszelídítettük a saját belső sárkányainkat és együtt álltunk a külvilág elé. Mindannyian érezhettük vasárnap, hogy sikerült hagyományt teremteni, hiszen a város és a környék lakossága örömmel várna egy ilyen rendezvényt minden évben, Mihály-nap környékén. Rengeteg munka áll mögötte, a szervezők, de a családok részéről is, elég, ha csak a büfében árult szívvel-lélekkel készült sok finomságra gondolunk.
 Együtt, mint ahogy együtt dolgozunk az iskolánk mindennapjain is, ahogy egész életünk arról szól, hogy nyitottak vagyunk új dolgokra, másként látjuk a világot, tudunk bízni és hinni egymásban, egy közösségben együtt dolgozni a közös célért – mondta a nap sikeréről Fábián Zsuzsa, a CSIRIBIRI Program projektmenedzsere.

S, hogy mennyire így volt, azt Gémesi György megnyitón elhangzott szavai is ékesen bizonyítják. - A szívnek és a léleknek köszönhető a mai nap, aminek központjában a család áll – fogalmazott a polgármester, aki kíváló kezdeményezésnek tartja, hogy közösségünk – bevonva a helyi iskolákat és civil szervezeteket – bemutatkozzon Gödöllő városának, és szívből reméljük, hogy ennek a jövőben valóban sikerül majd hagyományt teremtenünk.
Nagy Ágnes
(fotó: Pecze Ilona)


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online