Idén a kistarcsai Kárfelvétel.com Kft. érdemelte ki a Grassalkovich Üzleti Klub díját
Tehetség, erkölcs, siker! Ez az a három fogalom, ami megalapozta az öt évvel ezelőtt, 2021-ben életre hívott gödöllői Grassalkovich Üzleti Klub (GRÜK) létrejöttét. A szervezet szeptember 22-i, a Gödöllői Királyi Kastélyban lezajlott összejövetelén a résztvevők figyelemmel követhették a Brancs Közösség és a MyFarm alapítójával, Kövesdi Gáborral folytatott beszélgetést, amit a GRÜK és az Opten Kft. által alapított, első ízben tavaly odaítélt Grassalkovich Üzleti Klub Díj ünnepélyes átadása követett.
Az elismerő címben olyan, a gödöllői járásban rendben működő társas vállalkozás részesülhet, amely a 2025-ös üzleti évben a legmagasabb szinten felelt meg a nyilvános cégadatok és a benyújtott bemutatkozás alapján az I. Grassalkovich Antal gróf által vallott értékeknek.
Ez a cég ezúttal a kistarcsai székhelyű Kárfelvétel.com Kft. volt. A gróf örökségének aktualitását szimbolizáló díjat –, ami Varga Melinda isaszegi szobrászművész alkotása – Horváth Péter ügyvezető (képen középen) vette át Személyi Lászlótól, a Grassalkovich Üzleti Klub elnökétől. Az elismerő cím mellé egy páros belépő is járt a 2027-ben esedékes 3. Grassalkovich Bálra, valamint a cég kiérdemelte az Opten céginformációs szolgáltató legmagasabb szintű, „Smaragd” minősítésű tanúsítványát is, amit Ézsiás Tünde key account manager nyújtott át.
 A díjazottak kiválasztása két lépcsős értékelési folyamatban zajlott. Első lépésként az Opten adatbázisa alapján leszűrhető, objektív vállalkozási teljesítményen alapúló ismérveket figyelembe vevő potenciális vállalkozói listát válogatták le, majd a második körben ezen cégeket felkérték, hogy küldjenek magukról rövid bemutatkozó anyagot a helyi gazdaságban és társadalomban vállalt szerepükről, elért sikereikről és jövőbeli terveikről. A beérkezett pályamunkák és Opten pénzügyi mutatói alapján a klub tagjaiból álló 5 tagú zsűri alakította ki a végleges sorrendet.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|