Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében az öt esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a testvérvárosi delegációk tagjai, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények, gazdasági társaságok és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Erről majd később… Ezekkel a szavakkal zártuk beszámolónkat a gödöllői önkormányzat szeptember 17-i közmeghallgatásáról. A szakmai tájékoztatókat követő lakossági kérdésekkel és észrevételekkel kapcsolatosan nem lehet szó nélkül elmenni a Gödöllőn a közeljövőben megvalósítani tervezet ipari beruházások (Hybern Energy a volt Sony-területen és Hongene Biotech az üzleti parkban) mellett.
Már csak azért sem, mert a könyvtárban lezajlott nyilvános eseményen többen is firtatták ezen beruházások – elsősorban – vízügyi engedélyeztetésének és a helyi vízbázisra gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatásainak részleteit. A hozzászólók döntően az önkormányzat hozzáállásával összefüggésben kértek és vártak választ. Ezt részben Gémesi György polgármestertől, részben pedig első számú helyettesétől, Bárdy Pétertől a barnamezős beruházásra készülő Hybern Energy esetében meg is kapták. Mindketten azt sugallták, hogy az önkormányzat korábbi, idén március 17-én jóváhagyott határozata jelenleg is érvényben van, ami elutasító. Ezt támasztja alá Bárdy Péter azon tanácsa is, ami a kínai cég illetékeseivel folytatott egyeztetésen hangzott el, és arra vonatkozik, az lenne a legjobb megoldás, ha elhagynák az országot.
Gémesi György helyettesénél lényegesen indulatosabban kezelte a helyzetet. Mondandója során több mindent szóba hozott. Többek között azt is, hogy a Kalória NKft. azért bukott el „500 millió forintos bevételt” a kerepesi közétkeztetés közbeszerzési pályázatán, mert egy ilyen, veszélyesnek mondott üzem melletti konyhában állítja elő az ételeket. Utánajártunk: nem ez volt az volt az ok, hanem az, hogy a Kalória pályázatát érvénytelennek minősítették. Tették ezt azért, mert a gödöllői cég nem rendelkezett az ételhulladékok jogszerű elszállítására vonatkozó jogosultsággal. A másik polgármesteri pontatlanság pedig a bevétel összegére vonatkozik, hiszen a kerepesi tender albertirsai győztes kft-je éves szinten nettó 158.961.738 forintért szolgáltat.
Városunk első embere – amint az az alábbi képsorokból is kiderül – egyfajta kritikát is megfogalmazott a lakossági érdeklődőkkel szemben, aminek lényege, hogy a „kákán is csomót keresők” naponta 15 levelet küldenek közérdekű kérdésekkel.