A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy a tulajdonosok úgy hagyták ott a kocsit, hogy a kulcs benne maradt, ezt pedig az alkalmi tolvajok azonnal kihasználják.
Egy futár, áruszállító vagy szakember számára a járműben hagyott szerszámok, felszerelések és értékek elvesztése nemcsak anyagi kár, hanem a megélhetésüket is veszélyeztetheti! A műszerfalon felejtett telefon, pénztárca, vagy a nyitott ajtó tálcán kínálja a lehetőséget! Mit tehetsz a megelőzésért? ● Mindig vedd ki a slusszkulcsot, még akkor is, ha csak egyetlen pillanatra szállsz ki! ● Zárd be az ajtókat és az ablakokat! ● Ne hagyj értéket jól látható helyen a járműben!
Az alábbi képsorokon a gödöllői D. Tóth Norbert rendőr százados, kommunikációs kiemelt főelőadó tanácsai láthatók, hallhatók.