A Gödöllői Járásbíróság dönt a szerelmével zaklató férfi bűnösségéről
A Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a szomszédjában lakó nőt zaklatta közel három éven keresztül.
A vádirat szerint a férfi – a bűnügy vádlottja – 2022-ben tudomást szerzett arról, hogy a szomszédjában lakó nő – a bűnügy sértettje – szakított a párjával. A férfinak már korábban is tetszett a sértett, így felvette vele a kapcsolatot.
A vádlott szerelmet vallott a nőnek. A sértett egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy ő nem akar tőle semmit, hagyja őt békén.
A vádlott eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve a közösségi médiafelületen próbált kapcsolatot teremteni a sértettel, majd később már napi szinten zaklatta telefonon. A háborgató magatartás akkor sem szűnt meg, amikor a sértett letiltotta minden platformon a férfit, mert más telefonszámokról és profilokról tovább folyt a zaklató magatartás.
A sértett a saját udvarán sem lelt nyugalmat, mert a vádlott figyelte őt, és ahogy meglátta, kiabálni kezdett neki, vagy köveket hajigált az udvarra. Előfordult olyan alkalom is, hogy a vádlott csokoládét dobott be a nő fürdőszobájának ablakán. A férfi a munkából hazafelé tartó nőt mindig a buszmegállóban várta, és a munkahelyén is felkereste.
A férfi zaklatásának az vetett véget, hogy a sértett 2025 szeptember elején feljelentést tett a rendőrségen. A Gödöllői Járási Ügyészség a férfit zaklatás vétségével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság dönt – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|