Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lenyúlt autóban lopott motorra bukkantak a gödöllői rendőrök

2026-08-15 11:34:16

Nem akartak gyalogolni, ezért elkötöttek egy járművet, majd útközben egy garázsba is betértek. A gödöllői rendőrök elfogták az egyik tolvajt, és az elvitt értékeket is megtalálták.

Egy galgamácsai férfi augusztus 10-én reggel tett bejelentést a rendőrségen, miután észrevette, hogy éjszaka elvitték a háza előtt álló kocsiját.

A gödöllői rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőket, egyiküket pedig még aznap reggel elfogták. A 37 éves helyi férfi házánál találták meg az eltűnt autót, aminek csomagtartójában egy ellopott motorra is rábukkantak.

Az elfogott férfi elmondta, hogy előző este nem akartak gyalogolni, ezért a társával elvitték egyik ismerősük járművét, tudták, hogy benne van a pótkulcs. Útközben egy másik ingatlan garázsába is besurrantak, ahonnan egy motorral távoztak. A kétkerekűt az autó csomagtartójába tuszkolták.
A rendőrök mindkét járművet lefoglalták, majd visszaadták tulajdonosaiknak.

A Gödöllői Rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele és lopás miatt hallgatták ki S. Imrét. Az is kiderült, hogy nincs vezetői engedélye, ezért emiatt is eljárás indult vele szemben. A rendörök keresik a társát. Forrás: police.hu


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online