Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több száz illegális hulladéklerakást kell felszámolniuk. 2020 eleje és 2026. július 27. között 4.159 esetben közel 12,8 ezer tonna hulladékot távolítottak el az általuk kezelt területekről – tájékoztatta szerkesztőségünket az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) sajtóosztálya.
A szaktárca szerint az erdők jövőjéhez egyszerre van szükség az erdőkezelés szakmai megújulására és arra, hogy a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység a mindennapi cselekvésekben is megjelenjen.
A Gödöllő környéki erdőket is kezelő Pilisi Parkerdő Zrt-nél a fenti időszakban 1.280 felszámolási esetet regisztráltak. Ez az országos esetszám közel 31 százaléka, az eltávolított hulladék mennyisége pedig mintegy 2.135 tonna volt.
A legnagyobb mennyiségek felszámolására 2021-2023 években volt példa, ugyanakkor szerencsére elmondható, hogy 2023 óta az évente összegyűjtött hulladék mennyisége folyamatosan csökkenő tendenciát mutat a Gödöllői-dombság területén elhelyezkedő erdőkben is.