A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A nehézségek, a problémák, a függőségek, a szenvedélybetegségek – sajnos – életünk mindennapjait képezik, Gödöllőn is. A megoldás elérése, felkutatása szinte kizárólag rajtunk múlik. Segítséget kérni nem szégyen, pláne akkor, ha úgy érezzük egyedül már nem tudunk felülkerekedni a környezetünket, életvitelünket egyaránt kedvezőtlenül érintő gondokon.
Ezt a kérdés- és problémakört, valamint a kiutat eredményező megoldási lehetőségeket járták körbe Az Új Esély Központ „Árnyak között homályosan” című, május közepén megrendezett konferenciájának résztvevői Veresegyházon. A VeresNet TV által készített tudósításban megszólal a gödöllői kötődéssel rendelkező dr. Schmidt Judit pszichiáter, pszichoterapeuta is.