Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bizonytalanná vált, hogy lesz-e gödöllői kötődésű főigazgatója az Országgyűlés Hivatalának

2026-07-24 15:55:04

Három héttel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés Tisza Párti elnöke – aki azóta átmenetileg a köztársasági elnöki feladatokat is ellátja – a gödöllői kötődésű Divinyi Zsombort jelöli Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére.

Csakhogy, jött Hadházy Ákos, az előző parlament független képviselője, aki közösségi oldalán, az ide kattintva elérhető posztban feltárta Divinyi Zsombor múltját, mondván: úgy tűnik, egy NER-es kislovag „üzletember” lett az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója. Divinyi Zsombort a kinevezésekor kiadott közlemény szerint a tízéves „állami intézménynél és civil vállalkozásnál betöltött vezető pozíciója” tette alkalmassá.

A bejegyzést látta, mi több, véleményezte Magyar Péter miniszterelnök is, aki azt írta:
„Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni.”

A történetnek ezzel nem volt vége, hiszen Forsthoffer Ágnes is klaviatúrát ragadt, és így kommentálta a történetet:
A tényeken alapuló, objektív újságírást becsülöm. A valóság vizsgálatát mellőző, politikai botrány keltésére alkalmas közösségi média posztokat elítélem.”


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online