Hankó Balázs: Nemcsak országosan, hanem helyi szinten is ki akarnak iktatni
A Tisza Párt kétharmados győzelmével zárult április 12-i parlamenti választás óta 100 nap telt el. Egy korábbi, hírportálunknak adott interjúban Hankó Balázs, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje – Gémesi György polgármesterre hivatkozva – úgy fogalmazott: a választás eredménye nem nekem, nem a teljesítményemnek szólt… Az elmúlt 100 nap alatt sok minden történt. Hankó Balázzsal is. Hosszú hetekig úgy volt, hogy nem reagál a személyét elsősorban volt miniszterként ért politikai motivációjú vádakra, atrocitásokra, lejárató műveletekre. Az utóbbi napokban azonban megtörte a csendet, több országos médiumban is kifejtette véleményét. A helyi és választókerületi tanulságokról, reagálásokról, és nem utolsó sorban a jövőre vonatkozó elképzelésekről a Gödöllői Hírek online hírportálnak nyilvánult meg először.- Ha idősávokra kellene osztani az elmúlt 100 nap során átélteket, hány szakasz lenne benne, és melyiket, milyen jelzővel illetnéd? - Ezt még nem gondoltam végig, mert mindig az aznapi feladatokat kellett megoldanom. De, talán így is megpróbálhatom. Az első mindenképpen a köszönet időszaka volt. Közvetlen munkatársaimnak mondtam először köszönetet, majd tágabb körben a minisztériumban. Ugyanezt tettem az egyetemi és a szakképzési vezetőkkel, a családügyi szervezeteknél és a kulturális élet vezetőinél is. Majd következett az átadás-átvétel előkészítése. A mindennapi patriotizmus minisztériuma, azaz: a Kulturális és Innovációs minisztérium feladatköreit – így a felsőoktatást, a szakképzést, az ifjúságügyet, a tudomány-innovációt, a családügyet és a kultúrát – öt miniszternek kellett átadnom. Az új parlament, majd az új kormány megalakulását követően, immár képviselőként elkezdődött a felkészülés a szakterületeimen az elért eredmények továbbvitelére. Sajnos, azt tapasztalom, hogy a mindent eltörölni akaró erő dominál. Hosszan tudnám igazolni ezt, de csak néhány kiemeléssel szeretnék élni. Ilyen az egyetemi rendszer átalakítása, a Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk által vezetett Élvonal Alapítvány beszántása, vagy a családokat támogató intézkedések korlátozása. Ez utóbbi első lépése a kamatstop szeptembertől való megszüntetése, ezzel 50 milliárd forint átcsoportosítása a családoktól a bankoknak. Mostanában pedig folyamatosan jelentik majd be az uniós forrásokért cserébe a családokkal és magyar vállalatokkal szembe menő új adópolitikai intézkedéseket. És elindult a tarvágás a magyar kultúrában. Ezzel egyidőben folyamatos a Tisza-kampány! Az olyan alapvető keresztény értékeknek és fogalmaknak, mint a szeretet, az emberség, a tisztítótűz, kiforgatják a lényegét. De, utalhatok Szent II. János Pál szavaira is, miszerint: „Ne féljetek”. Az új kormányzat és „független” médiája megfélemlít mindenkit, gyűlöletet kelt mindenkivel szemben, akik a volt kormánynak dolgoztak, vagy mellette álltak, állnak ki. Számtalan esetben ez az emberi méltóságot megalázó módon valósul meg. Az Alaptörvény módosításaival pedig minden jogállami kontrollt elvesznek.
- Az ügyek mellett a miniszteri és/vagy politikusi személyed is a kormányváltás utáni intézkedések fókuszába került. Mennyire lehet megbirkózni a vélt vagy valós vádakat megfogalmazó történésekkel? - Engem is folyamatos politikai támadások érnek. A felfokozott, vért kívánó gyűlöletkeltés pedig elősegíti az elmúlt időszak eredményeinek annulálását úgy, hogy utána kényük-kedvük szerint módosítsanak bármit is. A gyűlölködés része annak a politikai reality show-nak, ami ma sajnos a társadalmunk egyik mozgatórugója. És azt is látni kell, hogy ami ma még elég, annál nagyobbat kell holnap bemutatni, hogy a folyamatos érdeklődést fenntartsák. Azaz, a mostani történések egyszerre célozzák, hogy a minisztériumi területeim patrióta elkötelezettségéből született eredményeket eltöröljék a globális érdekek mentén, másrészt volt kollégáimon és személyemen keresztül pedig kiszolgálják a felgerjesztett haragot.
- Az országosan elhíresült „NKA-botrány” kapcsán már eddig is sok minden napvilágot látott. Egy véleménycikkben azt írtad: ebben az ügyben összegződik a Tisza-kormány politikai koncepciós eljárása. Ettől függetlenül, van olyan területe a választás után a kifogások kereszttűzébe került, mi több, a bűncselekmény gyanúját egyesekben felvető támogatási folyamatnak, amiért felelősnek érzed magad? - Ahogy erről már többször nyilatkoztam, ez egy politikai koncepciós eljárás, csakúgy, mint ahogy a Tusk-kormány hatalomra kerülését követően történt Lengyelországban. Emiatt tartóztattak le és tartanak jogtalanul börtönben hat volt kormánytisztviselőt! Még szabadlábon sem engedik őket védekezni! Ezért kértem és kérem minden jóakaratú, jogállami eljárásokban hívő ember kiállását azért, hogy engedjék legalább szabadlábon védekezni Őket! Úgy tartanak börtönben embereket, hogy a kulturális támogatások felülvizsgálata még csak most kezdődik el! Hiába kezdeményeztem időszakos felülvizsgálatot közel három hónapja, azt az akkor már az Aranykonvoj-ügyben érdekelt ügyvédi irodával közös feljelentést tevők a Támogatáskezelőnél blokkolták, majd az új kormány kulturális vezetése is ezt tette. Akire pedig most ezt a felülvizsgálatot bízzák, a másik feljelentéstevő, a Független Előadó-művészeti Szövetség egyik tagjának, a Pintér Béla Társulatnak a volt produkciós vezetője, Nagy Ervin kulturális államtitkár volt kollégája. Mindezeken túl parlamenti pulpitusról, a patkóban is számtalanszor hangzik el, hogy börtönbe kell engem is zárni.
- A támogatási rendszereket részben a szakmai-, részben a jogi-pénzügyi elvárások alapján érdemes értékelni. A kultúra esetében a szakmaiság egyfajta szubjektivitást is jelent, ami megosztóvá teheti a döntést, főleg, ha az közpénz-felhasználással jár. - Egy tavalyi kormánydöntés szerint a 2025-ös és 2026-os évben felszabadított Nemzeti Kulturális Alap maradványa biztosította a támogatást 10+7 milliárd forint mértékben. Ez amúgy a kulturális támogatás 1%-a. A kormány ezzel a helyi közösségépítő és populáris kultúrát kívánta támogatni. Az egyedi támogatások a vonatkozó jogi és eljárási szabályoknak megfeleltek. Mind az 1.087 esetben a Támogatáskezelő szakmai, jogi, pénzügyi ellenőrzését követően döntött az ideiglenes kollégium, mellyel az NKA alelnöke egyetértett. Az így meghozott döntések kerültek hozzám aláírásra. Azt is mindig elfelejtik, hogy minden támogatottal olyan szerződést kötöttünk, hogy a kapott forrásokkal el kell számolniuk. Az 1.087 támogatott közül a független sajtó mindig csak néhány nevet citál, de elhallgatják azt a felsorolást, amelyben a Márai- és a Jókai-emlékév, a Magyar-Szerb kulturális évad, kiállítás-támogatások, közel 800 közösségi program szerepel, vagy olyan ikonok, mint Varga Miklós koncerttámogatása. Még a BL-döntő napján tartott citerás világrekordból is gúnyt akartak űzni. Ez az új magyar kultúra? Összegezve: a források felszabadítása és a cél megjelölése mögötti vagyonkezelői döntés kormánydöntés volt. Ezt nekem – illetékes miniszterként – végre kellett hajtanom. A támogatási rend a jogi- és eljárási szabályoknak megfelelt. Politikai koncepciós eljárás áldozatai a munkatársaim, és ilyen áldozattá akarnak engem is tenni! Mindeközben a jogvédő szervezetek itthon és külföldön egyaránt hallgatnak!
- A mostani történések egyik oka lehet az, hogy két éve, friss miniszterként ellentmondtál bizonyos érdekköröknek? - Azzal a kulturális érdekkörrel, ami most hatalomra került, egyes NKA támogatások kapcsán már 2024-ben megvolt az első összecsapásom, amikor megfontolásra visszaküldtem az Alaptörvénnyel és a gyermekvédelmi törvénnyel szembemenő, gyerekeknek szóló pedofil színházi előadás, vagy az Evangéliumot megszentségtelenítő előadás támogatását.
- Maradjunk a választás előtt elosztott, az új kormányzattal azonosulók körében kampánycélúnak nevezett támogatásoknál, de szűkítsük a kört. A teljesség igénye nélkül több tízmillió forintos dotáció jutott a gödöllői központú választókerületben ténykedő művészeti szervezeteknek, intézményeknek és önkormányzatoknak is. Példaként említhető a Gödöllői Királyi Kastélynak juttatott 57,2 millió forint az István, a király tavalyi, mintegy 5 ezer néző által ingyenesen megtekintett bemutatójáért, 20 millió forint a Művészetek Házának az Adventi Művészeti Napokra, vagy Gödöllő60 Színházi Fesztivál többkörös, mindent egybevetve 80 millió forintos dotációja. De, beszélhetünk a Veres1 Színházat működtető gazdasági társaság számára biztosított 60 millió forintról is. Szerintem az sem lett volna túlzás, ha kiállnak melletted a botrányos napokban, de kaptál mindezért legalább egy „köszönöm”-öt az érintettektől? - Egyetlen egy támogatásnál sem vártam és várom el a köszönetet. Ezek mind olyan programok, amelyek vagy az adott egyedi támogatás, vagy a pályázat céljainak megfeleltek. Nem azért kaptak támogatást, mert gödöllői vagy környékbeli programok, hanem olyan kulturális célokat valósítottak meg, amelyek a helyi közösségen túlmutatóan a teljes magyar nemzet összetartozását erősítik. Az István, a király előadásra az eső ellenére nagyon sokan, még a Kárpát-medence határon túli területeiről is jöttek nézők, és kiemelt célja a Beregszászi járás oktatásának támogatása volt. A Művészetek Háza rendezvényei is messze túlnyúlnak Gödöllő határain, hiszen a szakma megítélése szerint ez az ország egyik legjobb befogadó színháza. Óriási kulturális potenciál van Gödöllőben! A Veres1 Színház pedig nemcsak Veresen, hanem Győrben, Miskolcon, Debrecenben és még számos további helyen fellépő, széles repertoárral rendelkező társulat.
- A kultúrán kívül más területeken is megindult a fejlesztés az elmúlt másfél évben. E tekintetben a gödöllői önkormányzat kifejezetten haszonélvezője volt annak, hogy miniszterként „messzire nyúlt” az érdekérvényesítő képességed. Elég, ha a palotakerti okoszebrát, az Ady sétány megújulására kijárt 175 millió forintos, illetve a Rákos-patak projekt megvalósítására megszerzett 300 millió forintos egyedi támogatást említem. Tudva azt, hogy a hála nem politikai kategória: történt legalább egy elismerésre utaló kézfogás a városvezetés részéről? - Megint csak azt tudom ismételni, hogy nem azért segítettem ezeket a folyamatokat, mert hálát vártam volna, vagy akár hálát várnék. Az itt élők közösségének segítettem ezzel. Az okoszebra programot a sajnálatos balesetek miatt, a közlekedésbiztonság erősítése érdekében tartottam fontosnak. A Rákos-patak esetében pedig a gödöllői önkormányzat önhibáján kívül esett volna el a támogatástól. De, ugyanígy a minap Kerepesről hazafelé jövet a Hungaroring melletti 3.365 méter új aszfalt felé vettem az irányt, és jó volt azt érezni, hogy ezzel egy több évtizede húzódó, jogosan várt fejlesztés valósult meg. Nagyon remélem, hogy az elmúlt egy évben elért fejlesztésekhez hasonló ütemben fog tovább fejlődni Gödöllő és térsége!
 - Nem túlzás kijelenteni, hogy a gödöllőiek és némiképp a környékbeliek számára a legjelentősebb változás a szakrendelő helyzetének normalizálása volt, azzal, hogy a gödöllői önkormányzat lemondott a működtetéséről, a Semmelweis Egyetem pedig egy általad kezdeményezett törvénymódosítást követően tavaly szeptembertől átvette azt. És most jön egy viszont szóval kezdődő mondat: a Semmelweis Egyetem fenntartója egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva), amik átszervezése/megszűntetése az új kormányzat vagyonvisszaszerzési törekvéseinek véghezvitele érdekében jövő őszig megvalósul. Hogy látod, milyen hatása lesz ennek a változásnak a gödöllői egészségközpont működtetésére és a megálmodott gödöllői egyészségügyi mintajárás kialakításának folyamatára? - Nagyon remélem, hogy a politikai vendetta nem éri el ezt a programot is. Mert ez mintája volt annak, hogy kormányzati, egyetemi, önkormányzati és lakossági összefogással rövid időn belül jelentős eredményeket lehet elérni. Az, hogy a rendelőintézet megújulhatott, a szakmai ellátás bővült és egy új egészségügyi ellátási modell alapjait tettük le, óriási lehetőséget teremt. Remélem, hogy az új egészségügyi vezetés – akik közül többekkel anno együtt is dolgoztam – ebben az egészségügyi mintajárás programban azt az egészségszervezési modellt látja meg, amiről már bő 10 évvel ezelőtt szó volt.
- Ha már a kekva-rendszer tervezett felszámolása szóba került, nem hagyható ki a gödöllői központú MATE jövője, illetve a királyi kastély teljes körű megújulása sem, amit 20 milliárd forintos OTP-támogatás és 20 milliárd forintos állami forrás táplál. Tegyük rögtön hozzá: egyelőre… - A kekva-rendszernek nem csak tervezik a felszámolását, hanem felszámolták! Tették ezt az uniós pénzek hazahozatalával indokolva úgy, hogy az Európai Bizottság részéről a kekvák felszámolása nem volt elvárás. Most a teljes egyetemi rendszerben óriási bizonytalanság van. Kuratóriumi elnökök, tagok mondanak le. Így Csányi elnök úr is lemondott a MATE Alapítvány kuratóriumának vezetéséről. Pályázatokat írnak ki kuratóriumi tagoknak. A pályázati időt meg kell hosszabbítani, mert úgy néz ki, hogy az egyetemi rendszer jelenlegi modelljének felszámolására nem volt elég jelentkező. Ma egy egyetemi kuratóriumi vezető se mer semmit lépni, mert nem tudja, hogy ki, mikor és miért számoltatja el. Azt látom, hogy megtörik az egyetemek azon fejlődési íve, amivel – például – a MATE bekerült a világ legjobb 100 agráregyeteme közé. A kampusz fejlesztésnek a Mezőgazdasági Múzeum is része lett volna, és ha nincs alapítványi modell, akkor a gödöllői kastély felújítását célzó megállapodás sem tud megvalósulni…
- Bár, a Fidesz-KDNP április 12-én átélt jelentős mértékű választási vereségének valamennyi okát még hosszabb idő feltárni, számos hiányosságot már megneveztek az elemzők. Belülről meg- és átélve a történteket, számodra mi az a három legfőbb ok, ami a bukáshoz vezetett? - Én nem politikusként lettem helyettes államtitkár, államtitkár, majd miniszter, hanem a szakmai munkámnak köszönhetően. Persze, az elmúlt évek során számos politikai ismeret ragadt rám, és számos elemzés jelent meg már ennek kapcsán. Engedd meg viszont, hogy arra válaszoljak, mivégre is volt ez a 16 év? Főként úgy érdemes erre kitérni, hogy sokszor azok, akik ennek résztvevői, de mindenképpen haszonélvezői voltak, most minden elemében eltörölni akarják. Egyrészt ezen 16 év alatt eljutottunk oda, hogy mindenki büszkén vállalhatja a magyarságát. Remélem, hogy ez az eredmény kiállja a globalizmus várható hazai térnyerését. Másrészt a nemzeti és keresztény alapértékek megerősödtek annak ellenére, hogy ezzel ellentétes folyamatokat látunk az Unióban és meghatározó európai államokban. Remélem ezt sem tudják lebontani az elkövetkezendő évek. Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek köszönhető, hogy Európában a patrióta erők meg tudtak erősödni. Ha Magyarországon nincs ez a globális trenddel szembemenő patrióta irány, ma nincsenek Európában és a világon olyan patrióta szigetek, amelyek reményt és erőt adnak a jövőre. Nekik, és nekünk is! Végül, emlékszem, hogy milyen gazdasági körülmények között vette át a Fidesz-KDNP a kormányzást 2010-ben. Minden lényeges gazdasági mutatóban komoly fejlődést értünk el.
- A hozzám is eljutott információk szerint az látszik, hogy nem csak a Fidesz-KDNP jelöltjei és politikusai, hanem az őket „kiszolgáló” háttéremberek sem gondolták, hogy a választási vereség után – nincs rá jobb megfogalmazás – magukra maradtak. Ezt miként élted meg? - Akinek hite van, az sosincs magára hagyva, így ebben a hitben kell ellene mondani annak az erőnek, melynek lényege a megosztás, a diabolos. Kell a megújulás, de erő csak egyben vagyunk!
 - Azzal, hogy „elengedték a kezeiteket”, egy másik morális válság is felütötte a fejét. Gondolom, Te is tapasztaltad vagy tapasztalod még ma is, hogy elfogytak vagy fogyóban vannak az egykori jelölt és miniszter támogatói, segítői, vagy „barátai”. Valós ez a felvetés? - A „barátaim” valóban fogyóban vannak, legalábbis azok, akik érdekből akartak hozzám csapódni. Most mások felé orientálódnak. Ez nem baj, fontos a tisztulás. Vannak sokan olyanok is, akik üzennek ugyan, de ebben a légkörben, amelyben a mindennapjaink telnek, nem mernek nyíltan kapcsolatot tartani velem. Hiszen a munkahelyüket veszíthetik el, nem tudják, hogy ki-kinek jelent arról, hogy velem beszéltek, találkoztak. Mindez 2026-ban Európában… De, sosem álltak ilyen erősen mellettem, és a családunk mellett az igazi barátok!
- Kampányod vezető szlogenje volt az Összetartó közösséget építünk! Gyanítható, hogy a közösségformálás számodra továbbra is fontos. Ilyen, cseppet sem a volt kormánypártoknak kedvező helyzetben – akár a parlamenti munkában, akár a párt építkezésében – milyen jövőt jósolsz a Fidesznek? - Mindennek az alapja a helyi közösség. A helyi közösségek érték- és nem érdekalapon szerveződnek. Azt látom, hogy azokat, akik most összetartanak, a közös értékrend forrasztja egybe, és ennél nagyobb erő nincs. Ez az erő fog felszakadni, amikor a túlfeszített gyűlölet után szembejön velünk a mindennapi valóság.
- A Fidesz választókerületi elnökeként is van/lenne teendőd. A személyed körüli nem igazán pozitív hírverések mennyire befolyásolják a gödöllői és környékbeli csoportok megtartását, építését? Látsz valós kilábalást? - Nemcsak országosan, hanem helyi szinten is ki akarnak iktatni. Nehéz időszak vár rám, hiszen a politikai koncepciós eljárásoknak a lényege az, hogy a személyt teljes mértékben hiteltelenítsék. Ezért is fontos, hogy azok a közösségek, amelyek a valóságot ismerik, együtt maradjanak és az összetartás hálózata erősödjék.
- Az idő múlásával az idei parlamenti választás és annak következményei történelmi eseménnyé válnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy Hankó Balázs megítélése – akár miniszteri, akár helyi politikusi minőségében – mennyire lesz rokon- vagy ellenszenves. Ha magadat kellene minősíteni, mik lennének a legfontosabb, tanulságokat is megfogalmazó szempontok? - A magyar történelem nem mentes azon időszakoktól, amikor a jó és a rossz feszült egymásnak. Ne feledjük, Mária országa vagyunk. A rendszerváltoztatást követően talán még sosem vált ennyire nyilvánvalóvá ez a küzdelem. A felelősségünk és a felelősségem abban áll, hogy a látszat helyett a valóságot egyre szélesebb körben érzékeljük.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|