Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Május 29-én Magyar Péter miniszterelnök az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel tartott közös brüsszeli sajtótájékoztatóján már beharangozta, hogy június 23-án, kedden Budapesten, a Visegrádi 4-ek találkozóján üdvözölheti a szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnököket.
A kormányfő június 9-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol a külpolitikai témák taglalása során bejelentette, hogy június 23-án Gödöllőn, a királyi kasétlyban lesz a V4-csúcs, ahol Donald Tusk lengyel, Andrej Babiš cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnökökkel tárgyalnak a négy európai uniós tagállam összefogásának, együttes fellépésének és érdekérvényesítésének aktuális kérdéseiről.