A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Április közepén a Gödöllő szomszédságában lévő valkói erdőben egy autó próbált észrevétlenül eltűnni az fák sűrűjében: amint az utóbb kiderült, rossz helyen volt, rossz időben.
Történt ugyanis, hogy a Gödölői Rendőrkapitányság turai körzeti megbízottja kiszúrta a gyanúsan guruló autót, és mire a lassan lopakodó sofőr észrevette a rendőrautót, már késő volt. Az igazoltatás és az elszámoltatás során egyértelművé vált, hogy az autós nem véletlenül választotta az erdők takarását: a jármű ki volt vonva a forgalomból, kötelező felelősségbiztosítása nem volt, mi több, a gépkocsi vezetője jogosítvány nélkül ült a volán mögé. És ha mindez nem lenne elég: a sofőr ellen hasonló „malőr” miatt már indult eljárás.
A turai rendőr elfogta az „erdei bujkálót”, és az újabb szabályszegések miatt ismét eljárás indult ellene a Gödöllői Rendőrkapitányságon. Forrás: facebook