A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Banki alkalmazottnak adták ki magukat, gyanús tranzakciókra hivatkoztak, sürgettek, nyomást gyakoroltak, majd „biztonsági számlára” akarták irányítani a pénzt – összegszerűen 6,5 millió forintot – egy gödöllői asszonytól.
A szóban forgó esetről érdemes tudni, hogy: ● a hívások több számról érkeztek. ● titoktartást kértek. ● pénzátutalást és készpénzfelvételt követeltek.
A megtévesztésre kiszemelt hölgy azonban időben gyanút fogott, értesítette a rendőrséget, innentől pedig a gödöllői zsaruk vették át az irányítást. A nyomozók csapdát állítottak, és amikor a pénzért megjelentek az elkövetők, elfogták őket. A rendőrök által kezdeményezett találkozóra két nő ment, társaikat még keresik. A csalók ellen eljárás indult. Forrás: Pest vármegyei rendőrség közösségi oldala