Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Immár 3.800 napra tekint vissza a gödöllői városháza-projekt

2026-02-04 18:32:11

A gödöllői városháza felújításának, átépítésének, majd ledózerolásának és új objektum létesítésének ügye 2015. szeptember 10-én kezdődött azzal, hogy „megskalpolják” a Szabadság tér 7. szám alatti épületet. Ma már tudjuk, hogy abból az elképzelésből nem lett semmi, sőt, ma már hűlt helye annak az irodaház-ingatlannak. Az egyesek számára igencsak kínossá vált ügyben megszületett első képviselőtestületi döntéstől számítva február 4-én jött el az a dátum, amikor kimondhatjuk, hogy 3800 napos lett a lezárásához eddig soha ilyen közel még nem állt projekt.

Emlékezetes, hogy a járulékos kiadásokkal együtt akár a 4,5 milliárd forintot megközelítő – rosszabb esetben, meghaladó – mértékű közpénz felemésztését eredményező beruházás-sorozat kiinduló költségét mintegy 1,5 milliárd forintra taksálták annak idején a szakértők.
Ez utóbbi összegről Gémesi György polgármester akkoriban azt nyilatkozta, hogy „a városháza átépítéséhez szükséges 1,5 milliárd forint nem vállalható fel, amikor az állam tovább szűkíti a működési feltételeinket, és ami miatt új adót (kommunális adó) vezettünk be fejlesztési céljaink megvalósításához. Ennyi pénze nincs a városnak.”

Tavaly novemberben az építkezésen ékeskedő információs táblán a várható befejezés dátumát 2025 decemberre módosították. A „befejezés” azonban nem eredményezett beköltözést is, hiszen a műszaki átadás-átvétel – akár pótmunkákkal is járó – folyamata ezt eddig nem tette lehetővé.

Többen kérdezték: nem túlzás-e a „toronyóra” az épületen? Ahelyett, hogy állást foglalnánk ebben a kérdésben, inkább leírjuk, hogy a homlokzati óra gyártására és beüzemelésére 6,5 millió forintos anyagi keret áll(t) rendelkezésre, míg a dallamjáték komponálásáért 508 ezer forintot irányoztak elő a Talambás fiúk számára.  


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online