Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén munkálkodó zsaruk még év elején szereztek olyan információt, hogy a 22 éves isaszegi M. Richárd speeddel kereskedik. A nyomozás során hamar kirajzolódott, hogy nemcsak a vevőivel üzletel, de kapcsolatot tart más terjesztőkkel is.
A Pest vármegyei nyomozók három dílert azonosítottak, akiket végül december 2-án fogtak el. Az akció keretében három isaszegi, valamint egy budapesti helyszínen csaptak le a rendőrök, és a dílereken kívül elfogtak két vásárlót is.
M. Richárdot éppen üzlet közben érték tetten, ugyanis egyik törzsvendégének akart átadni amfetamint a kocsijában. Az autó átkutatása során további amfetamin és ecstasy tabletták kerültek elő. Egy másik isaszegi dílert, a 25 éves N. Patrikot a lakásában fogták el. Marihuánát és speedet foglaltak le tőle, de találtak nála az értékesítéshez szükséges eszközöket, digitális mérleget és önzáró tasakot is. A harmadik terjesztőt budapesti lakásán kapták el: szintén többféle tiltott szert foglaltak le a 27 éves S. Gábortól. Előkerült mintegy fél kiló speed, több mint 700 gramm marihuána, ecstasy tabletták, valamint további droggyanús anyagok.
A nyomozók vagyonvisszaszerzés keretében lefoglalták a dílerek telefonjait és más számítástechnikai eszközöket, valamint M. Richárdtól több százezer forintot.
A Pest vármegyei rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt indítottak eljárást a három férfi ellen. Gyanúsítotti kihallgatásukra őrizetbe vételük mellett került sor. Kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A két vevőnek kábítószer birtoklásáért kell felelnie, ők szabadlábon védekezhetnek. Forrás: police.hu