Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Civil összefogással szervezett keresést a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség szeptember 28-án annak érdekében, hogy feltárják, mi történhetett a három héttel korábban eltűnt 27 éves Kaszás Nikolettel. A fiatal hölgy szeptember 7-én indult túrázni budapesti otthonából a Pilisbe, és azóta nem adott magáról életjelet. A mintegy 500 fő részvételével lezajlott összehangolt keresés szomorú eredménnyel végződött: a mentő- és kutatócsapatok már csak Nikolett holttestét találták meg. A rendőrség közleményben tudatta, hogy az előzetes vizsgálati eredményeink alapján az idegenkezűség (bűncselekmény) gyanúja nem merült fel, így közigazgatási eljárás keretében tárják fel a további körülményeket.
Minden bizonnyal nem sokan tudják, de Kaszás Nikolett tagja volt a gödöllői egyetem, a MATE Forduló Néptáncegyüttesének. A táncostársak mély fájdalommal vették tudomásul a történteket: Szavakat nehezen találunk. Niki remek táncos, szuper énekes és pótolhatatlan barát. Odaadóan egészítette ki csapatunkat. Jó humorával és személyiségével mindig mosolyt csalt arcunkra. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának és szeretteinek! Nyugodj békében, Niki! Sosem felejtünk! – írták közösségi oldalukon.
A táncosok, az ismerősök és a barátok közös imádkozást hirdettek Niki lelki üdvéért: a szentmise október 6-án, hétfőn 7 órakor kezdődik a Gödöllői Szentháromság-templomban (Szent Imre utca 15.).