Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György István királyt „kereste” Gödöllő főterén

2025-08-20 21:16:02

Akárcsak egy évvel korábban, idén is két helyszínre hirdették meg a Szent István napi programokat Gödöllőn, augusztus 20-án. A főtéren egész nap várta az érdeklődőket a kézművesek vására, illetve főként gyermekek szánt kulturális programok (Kerekítő Benedek Krisztinával, Babos Bábos bábelőadás, Hurrá zenekar koncertje) szórakoztatták az eseményre kilátogatókat. Az esti órákban – a Meskete Színház művészeinek koncertjét, a polgármesteri szónoklatot, valamint a kenyérszenteléssel egybekötött katolikus plébánosi és evangélikus lelkészi áldást követően – a Kossuth-díjas Csík zenekar nagy sikerű koncertje és az ünneplést lezáró tűzijáték játszották a főszerepet.

A délutáni órákban a Művészetek Háza épületének színháztermében átadták a település két legrangosabb kitüntetését, a díszpolgári címet (Fodor László Kossuth-díjas klarinétművész), valamint a Gödöllő Városért díjat (Tóth Judit, a Gödöllői Néptáncegyüttes Egyesület elnöke, az Urban Verbunk Junior művészeti vezetője, Rózsavölgyi Sándor, a Gödöllői SK alelnöke, a labdarúgó-szakosztály igazgatója, valamint az alapításának 30. évét idén ünneplő Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete).
Ezen felül gazdára talált a polgármesteri ezüstérem, amit Gémesi György saját hatáskörben adományozott a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika felújítása vezetőjének, Fülöp Kingának, valamint az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) gerelyhajításban ezüstérmes dobóatlétának, Menyhárt Olivérnek (MATE-Gödöllői EAC).

Visszatérve az esti, főtéren lezajlott eseményekre, a város első embere a Hol vagy, István király? kérdést feltéve „áthallásosan” utalt arra, hogy napjainkra mennyire távolodtunk el azoktól az értékektől és alapoktól, amik az államalapítónak köszönhetők. A mintegy tíz perces szónoklat „üzenet” részében Szent István – szerinte ma is aktuális – intelmeit idézte: a hitet, az értékalapú kereszténységet, a türelmet, az erényt, a szeretetet, a kegyességet, az irgalmasságot, a becsületességet.
- Ilyenkor nagyszerű programokkal és rendezvényekkel, látványos tűzijátékkal ünnepelünk, megsütjük az ország kenyerét, kiválasztjuk az ország tortáját, több mint egymillióan megnézik Európa legdrágább tűzijátékát Budapesten. A kérdés továbbra is az, hogy a látvány és a külsőség mellett, hol van a Szent Istváni örökség, értékrend az életünkben, a mindennapokban – emelte ki Gémesi György.

Hogy a mai viszonyokkal kapcsolatos ellenérzését kifejezze, a gödöllői polgármester azt a kérdéskört is feszegette, hogy ha most megjelenne körünkben Szent István, bizonyára nehezen tudná értelmezni az általa lefektetett prioritásokhoz képest a mai világot.
- Joggal tehetné fel a kérdést, hogy volt-e akkor értelme lerakni a versenyképes, önmagát megszervezni tudó, fejlődő, erős, nemzetközi szövetségi rendszerben működő európai ország alapjait. Ismerve a mai hazai és nemzetközi viszonyokat, megérteném a csalódottságát és a szomorúságát.

Gémesi György pozitívumként tette szóvá, hogy a történelem folyamán országunk a megpróbáltatások idején mindig tudott hitet és erőt meríteni a Szent Istváni örökségből.
- Szent István számára a hatalom nem a személyes meggazdagodás egyfajta lehetősége volt, hanem az ország stabilitásának és egységének megteremtéséhez szükséges politikai erő. Igaz, sokszor csonkítással járó következményei is voltak, például, a lopásnak – fogalmazott településünk főpolgára, aki beszédének második felében a több mint 30 éve elhunyt miniszterelnök, dr. Antall József által képviselt, valódi kereszténységen alapuló értékrenddel is példálózott.

Gémesi György – anélkül, hogy megemlítette volna az elismerő címeket adományozó minisztert – felolvasta azon gödöllői személyek nevét, akik augusztus 19-én állami kitüntetésben részesültek. Gratulált nekik és arra kérte a főtéren megjelent publikumot, hogy vastapssal fejezze ki elismerését.
- Büszke vagyok és boldog, hogy ennek a városnak a polgármestere lehetek. Ahol ilyen fantasztikus emberek szolgálnak és dolgoznak a mindennapokban.

Ezt követően a gödöllői polgármester elhagyta a színpadot…


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online