Falra lehet majd mászni a Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban
Április 3-án várost irányító grémium tagjai elfogadták, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős Államtitkársága által kiírt Országos Iskolai Mászófal-építési programra. Történt ez annak érdekében, hogy a Gödöllői Török Ignác Gimnázium tornacsarnokában 7 méter széles és 3,5 méter magas, kötélbiztosítást nem igénylő boulder mászófal telepítésére nyíljon lehetőség. A fal kialakításával kapcsolatosan elvárás, hogy annak felülete minimum 50-70%-ban legyen áthajló/kifelé dőlő (5-15 fokban), a maradék 30-50% felület pedig függőleges. A pályázaton történő részvétel fontos feltétele volt, hogy az iskola egyik testnevelője vállalja, hogy elvégzi az ingyenes szakmai képzést.
A projekt megvalósítási költségét 7 millió forintra taksálták, amihez legfeljebb 5 millió forintos támogatás biztosítható. A fennmaradó 2 millió forint önerőt a gödöllői városvezetés a település idei költségvetése általános tartalékának terhére vállalta.
Július 29-én az Aktív Magyarországért Program honlapján megjelent, hogy országszerte 105 általános- és középiskola bővülhet mászófallal a következő tanévben. A nyertes pályázók között ott van Gödöllő is, így hamarosan falra (is) lehet majd mászni a Török Ignác Gimnázium tornacsarnokában.
A falmászásról érdemes tudni, hogy fejleszti a mozgáskoordinációt, erősíti a teljes testet, különösen a törzs- és felsőtest izomzatát, javítja a koncentrációt és a problémamegoldó gondolkodást, valamint önbizalmat és bátorságot épít. Nem véletlen, hogy a sportmászás az egész világon egyre népszerűbb, olimpiai sportággá is vált.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|