Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Március 9-én a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöksége akként határozott, hogy bizonyos tagszervezetekkel szemben az Alapszabályt sértő magatartás (tagdíjfizetés elmaradása) miatt kizárási eljárást folytat le. A taggal a kifogásolt magatartást és a bizonyítékokat írásban közölték, amivel kapcsolatban írásban, a kifogás kézhezvételét követő 15 napon belül az érintettek észrevételeket tehettek, bizonyítékaikat, álláspontjukat közölhették.
Az MRSZ elnökségnek május 8-i döntése az 1992-ben alapított Gödöllői Röplabda Clubra és a 2017-ben a Gödöllői RC által életre hívott Penta GRC Sport Kft-re is vonatkozott. A kizárást elrendelő határozat indoklása mindkét gödöllői sportszervezet esetében ugyanaz volt: az Alapszabály 9. § (10) bekezdése szerinti kizárási eljárásban a rendelkezésre álló határidőben védekezést nem terjesztett elő, álláspontját, bizonyítékait nem küldte meg. Ezért az elnökség a sportszervezet tagsági jogviszonyát kizárással megszünteti. A döntés – a szabályzatban meghatározott jogorvoslati határidők elteltével – július 24-én vált jogerőssé.