Forma 1-es hétvége: rendőrőrs a pálya mellett, fokozott ellenőrzés a gödöllői kapitányság illetékességi területén
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az augusztus 1-3. között lezajló 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja, összességében több mint ezer rendőrrel. Munkájukat idén is hét ország (Hollandia, Románia, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia) rendőrei segítik.
A versenypálya környékén és az odavezető utakon augusztus 1-jén, pénteken reggeltől augusztus 4-én, hétfőn reggelig megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.
A rendezvény ideje alatt a közlekedőd forgalmirend-változásokra számíthatnak, elsősorban Mogyoródon, Szilasligeten, Kerepesen és az M3-as autópálya Hungaroring közelében lévő szakaszán (19,2 kilométernél lévő kihajtó).
Fontos információ az edzések és a verseny iránt érdeklődők számára, hogy tömegközlekedéssel a H8-as jelű gödöllői HÉV-vel lehet kijutni a versenypályára. A HÉV kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják az érdeklődőket a Hungaroring 3. számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely elérhető. A délutáni órákban az ingyenes buszok viszik a nézőket a gödöllői MÁV-, illetve HÉV megállóba.
A pálya melletti parkolóban július 31-én, csütörtökön déltől a versenyhétvége alatt rendőrtábor működik, itt található a biztosítás vezetési pontja is, ahonnan az irányító parancsnokok felügyelik és koordinálják a rendőri állományt.
A forgalomkorlátozásokkal és a rendőri biztosítással kapcsolatos bővebb és aktuális információkról a rendőrség oldalán olvashatnak, ahol fellehetők a július 31. és augusztus 4. közötti időszakban működő rendőrőrs elérhetőségei (telefon: +36 30/740-59-84 vagy +36/28 444-459) is.
Ugyancsak fontos tudni, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 31-én 0 órától augusztus 3-án 24 óráig a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területére, az M0 és M2 autóutak teljes hosszára, az M3, M4, M5, M6 autópályák és autóutak Pest vármegyei szakaszára, valamint az ott lévő parkolókra és pihenőkre. Az ellenőrzés célja a közúti közlekedés, a közrend és közbiztonság rendjének fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése és megszakítása. Forrás: police.hu
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|